Egymilliárd forintból épül a kerékpárút Esztergomban
Megkezdődött a csaknem egymilliárd forint uniós és állami támogatásból épülő, Esztergom központját a Kertvárossal összekötő, hét kilométeres kerékpárút kialakítása – közölte a polgármester csütörtökön az MTI-vel.
Hernádi Ádám (Fidesz–KDNP) elmondta: a bringaút a Mária Valéria híd lábától indul, és a strandként is ismert Palatinus-tóig vezet. A nyomvonalon, a Szalézi lakótelepen az Interreg-támogatásból létrejött Mária Valéria Bike kerékpárkölcsönző rendszer újabb állomással bővül.
A kerékpárút mintegy két kilométeres szakasza vasúti töltés mellett, belterületen, de lakatlan, erdős környezetben vezet. Itt a közlekedők biztonsága érdekében közvilágítást építenek ki.
Mint megírtuk, nemrég a Budapest–Balaton bicikliút is elkészült, amivel nagy hiányosságot pótoltak. A fővárostól a Balatonig kiépített, 108 kilométeres kerékpárút utolsó, Székesfehérvár–Balatonakarattya közötti szakaszát augusztus végén adták át. A több mint 5 milliárd forintból megvalósult új bicikliúton 2-3 nap alatt megközelíthető a magyar tenger Budapestről. Balatonfüreden pedig európai színvonalú biciklis központot avattak fel.