A szakszervezet szerint penészes ruhában dolgozhatnak a vasutasok a kormány döntése miatt

2022.11.15. 06:51
A vasútnál a maximált hőmérséklet miatt gondot jelenthet a téli munkavégzés. A szakszervezet vezetője szerint teljesen abszurd a helyzet.

Újabb körben próbáltak egyeztetni munkáltatójukkal a vasutasok múlt hét végén, miután szeptember óta folyamatosan küzdeniük kell azért, hogy emberi munkavégzésre alkalmas hőmérsékletű munkakörnyezet álljon rendelkezésükre − írta meg a Mérce

A kormány szeptember elején bejelentette, hogy a kórházak és a bentlakásos szociális intézmények kivételével 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentést ír elő az összes állami intézménynek és állami gazdasági társaságnak. Ekkor rendelték el azt is, hogy az állami intézményekben 18 fokban maximálják a hőmérsékletet a fűtési szezonban, többek közt a vasútnál is.

A mostani tárgyalási fordulóról a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) beszámolt, mint írták, „az érdekképviseleti oldal felsorolta a kormányrendelet negatív következményeit, kitértek egyes helyi vezetők túlkapásaira. Az oldalon egybehangzó volt, hogy 18 fokban a munkavállalók egészsége veszélybe kerülhet.”

A kérdésére Meleg János, a szakszervezet elnöke úgy válaszolt, hogy az energiafelhasználást általában is korlátozzák a telephelyeken, és két helyszínen előfordult, hogy megtiltották a kávéfőző, a vízforraló és a hősugárzó használatát, de a hűtőszekrényeket is áramtalanították.

Egymást licitálták felül hülyeségben

– jegyezte meg az elnök az érintett telephelyi vezetőkről.

Meleg János a 18 fokos hőmérséklet-maximálásról elmondta, hogy már csak azért is lehetetlen a helyzet, mert például a pályaszolgálatosok egy-egy esős műszak után nem tudják szárazon átadni a munkaruhát a váltásnak. A törülközők és a nyirkos formaruházat ráadásul − mivel ilyen hőmérsékleten képtelenség megszárítani – nagyobb eséllyel be is penészedhetnek.

Mozogjanak, és menjenek ki a napra

A dolgozók egészségének védelmére kérték a minisztériumot, hogy adjanak ki munka közben védőitalokat, amelyre azt a választ kapták, hogy „védőitalt ki lehet adni” – ahelyett, hogy kötelezték volna a munka felügyelőit, hogy ezt tegyék is meg.

„Az adminisztratív dolgozók életösztöne bekapcsolt, nagymamafejkendő, színes takarók a falakon… a kollégák fáznak, remegnek, és akkor ilyeneket mondanak nekik, hogy mozogjanak kicsit, menjenek ki a napra. Ez annyira morbid, hogy már sírni nem lehet rajta”

– jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

A tárgyalásokon már ott tart a helyzet, hogy az érdekképviselet azért könyörög, hogy legalább civil ruházatot lehessen viselni a hőérzet javítására, ebbe a munkáltató csak úgy hajlandó viszont belemenni, ha az „nem tér el jelentősen a formaruházattól”, vagy ha azt az egyenruha alá veszik fel.

A szakszervezet Orbán Viktorhoz címzett nyílt levelében úgy fogalmaz, hogy

az alacsony munkahelyi klimatikus környezet, mint fizikai kóroki tényező a munkavállalók szervezetére jelentős megterhelést gyakorol. A megfelelő klímaparamétereknek azért van nagy jelentőségük, mert a munkavállalók komfortérzetét nagymértékben befolyásolja a munkahelyi klíma. Ennek függvényében romolhat a teljesítményük, ráadásul a nem megfelelő hőérzet fáradtsághoz, koncentrációcsökkenéshez, egészségügyi panaszokhoz, megbetegedésekhez vezethet.