
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
Egy XVIII. kerületi piacról tartott hazafelé egy idős asszony 2022. november 14-én, amikor megpihent egy padon, odaült mellé egy fiatal nő, akihez néhány perc múlva csatlakozott a párja, babakocsiban tolt gyermekükkel – közölte honlapján a rendőrség.
A fiatalok felajánlották, hogy hazakísérik az asszonyt a piacon vásárolt árukkal. Odaérve mosdóhasználat ürügyével bekéredzkedtek, majd a sértett figyelmetlenségét kihasználva elloptak 550 ezer forintot, és sietősen távoztak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai órákon belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket. A nyomozók átnézték a babakocsiban tárolt pelenkákat, melyek egyikéből hiánytalanul előkerült az ellopott pénz. A 34 éves R. Krisztiánt és a 21 éves R. Izabellát lopás bűntett miatt hallgatták ki; mindketten beismerő vallomást tettek.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMA fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
38 perce
tegnap, 20:34
tegnap, 18:28
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
tegnap, 15:34
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
tegnap, 14:34
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
40 perce
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.
39 perce
A vád szerint egyikőjük gyermeke ölte meg az állatot.
27 perce
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22