Lőszert találtak Ferihegy felé vezető úton balesetező autóban
Lőszereket találtak a rendőrök abban a kocsiban, amelyben ketten meghaltak vasárnap reggel a Ferihegyi úton történt balesetben – írja az rtl.hu.
Mint megírtuk, eddig tisztázatlan körülmények között egy autó és egy busz ütközött össze Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton vasárnap reggel. Az elsődleges információk szerint a személyautóban két férfi életét vesztette.
Egyelőre nem tudni, hogy az autó miért sodródott át a szemből érkező busz sávjába, amelynek sofőrje megpróbált lehúzódni, hogy az ütközést elkerülje, és nekivezette a járművet a szalagkorlátnak. A két Pest megyei férfi holttestét a tűzoltók emelték ki a roncsból, a buszban a sofőrön kívül senki nem sérült meg, nem szállított utasokat.
A Híradónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette, hogy a baleset helyszínén lőszereket találtak a helyszínelők. Mint írták, a „balesettel érintett gépkocsiban, illetve abból kiszóródva a rendőrök lőszereket találtak”, és mivel a két férfinak ezekre nem volt engedélye, ezért az ügyben lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt nyomozást rendeltek el. Azt, hogy pontosan mennyi és milyen típusú lőszert találtak, egyelőre nem árulták el.