Baranyi Krisztina: Ha a pártok nem támogatnak, újra előválasztás dönt
„Az elmúlt tíz napban gyakorlatilag folyamatosan jönnek a fenyegetések, elsősorban írásban, üzenetek formájában” – jelentette ki Baranyi Krisztina, hozzátéve: a fenyegetőknek két főbb problémájuk van, „az egyik, amiért nem válaszoltam az ATV-ben a Pesti Srácok újságírójának. A másik pedig a Fradiról mondott két mondatom, ami nemrég egy interjúban hangzott el.”
Baranyi Krisztina saját emlékei szerint a ferencvárosi futballcsapatról úgy fogalmazott, „nem kell hasra esni attól, ha egy csapat közpénzcsilliárdokból a nemzetközi középmezőny aljára kerül”. Az ATV-s ügyről, valamint a témában rendezett, Fürjes Balázs államtitkár és a ferencvárosi polgármester vitájáról itt írtunk részletesen.
Indul a választáson
Baranyi Krisztina a Telexnek adott interjújában bejelentette, hogy indul a 2024-es önkormányzati választáson. A polgármester megjegyezte: „Elkezdtek a pártok készülődni a 2024-es önkormányzati választásra, amivel egyébként a legborzasztóbb dolog, ami történhetett, az az, hogy egy időben tartják az európai parlamenti választásokkal. Ez nyilván az eddigi kavarásokat is hatványozza.”
Hogy pontosan milyen felállása lesz a pártoknak, egyelőre nem tudom megmondani, nem vagyok párttag, nem veszek részt ezeken a tárgyalásokon. Annyit tudok, hogy elindulok ezen a választáson, és amennyiben úgy döntenek a pártok, hogy nem támogatnak, akkor nyilván újra előválasztás fog dönteni, mint ahogy 2019-ben is az döntött
– fogalmazott Baranyi Krisztina.