TikTokon üzentek a rendőröknek, szinte azonnal jött a rajtaütés

2022.12.01. 13:19
Rablással és betöréssel gyanúsítják azt a testvérpárt, akit még kedden fogott el a rendőrség a Somogy megyei Nemesdéden. Az elfogás előtt nem sokkal a fivérek a TikTokon üzentek a rendőröknek, akik hamar megérkeztek a helyszínre.

Kedd délelőtt Nemesdéden fogták el testvérével együtt azt a 30 éves lengyeltóti férfit, akit a marcali rendőrök rablással és betöréssel gyanúsítanak.

rendőrség tájékoztatása szerint a top 50-es körözött bűnöző korábban a TikTok néven ismert közösségi felületen üzent fivérével a rendőröknek, nem sokkal később azonban rajtuk ütöttek a Somogy megyei felderítők, nyomozók és a MEKTA bevetési egység részvételével.

A testvérpár idősebbik tagja, aki az országos körözési listán is szerepel, a megalapozott gyanú szerint október elején, Nemesdéden egy parkoló autóban várakozó nő nyakából próbálta meg kitépni aranyláncát, majd ököllel meg is ütötte a nő kulcscsontját.

A rablás mellett a férfit két közeli pince feltörésével elkövetett lopás miatt is kihallgatták a rendőrök. Az ügy adatai alapján a betörést öccsével együtt követte el, emiatt a nyomozók – őrizetbe vételük mellett – mindkettőjük letartóztatását kezdeményezték.

A testvérek a kihallgatásukkor további vagyon elleni bűncselekmények elkövetését is beismerték.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

3 órája

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.

február 5., 06:59

  • Belföld
Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Az alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő konfliktusokról készült felmérés.

február 5., 11:46

  • Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.

február 5., 14:45

  • Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.

február 5., 11:43

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

3 órája

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

4 órája

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.

február 5., 06:20

  • Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Interjú az igazságügyi miniszterrel.

február 5., 09:06

  • Belföld
Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Február 17-ig lehet jelentkezni.

február 5., 11:01

  • Belföld
Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

A válaszadók négy százaléka egyenesen azt gondolta, hogy a vakcina halált okoz.

február 5., 10:06

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

4 órája

  • Belföld
A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A BRFK az Indexnek megerősítette, hogy a kitörés napjával függ össze az intézkedés.

február 5., 07:12

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

9 órája

  • Belföld
Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

A fenyegetésre nem tudott magyarázatot adni a fiú.

február 5., 12:39

  • Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.

február 5., 11:49

  • Belföld
Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Pénzbüntetés kiszabása mellett vezetéstől való eltiltást is indítványoztak az elkövetővel szemben.

február 5., 12:51

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

5 órája

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

4 órája

  • Címlapon
Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Az Everton az utolsó pillanatban lőtt hatalmas góllal egyenlített ki a Goodison Parkban.

1 órája

  • Belföld
Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

A postai csomagokba rejtett dohánytermékek értéke meghaladja az 58 millió forintot.

február 5., 08:34