Elmondta a honvédelmi miniszter, miért kell az elrettentő magyar haderő
További Belföld cikkek
- Magyar fiatalok ezrei dönthetnek a jövőjükről a héten
- Van egy váratlan jelentkező Lázár Jánosék nagy projektjére
- Késelésbe torkollott a szilveszteri buli, letartóztattak egy salgótarjáni férfit
- Kiderült, milyen teljesítményt produkált Magyarország egyik kulcságazata
- Újra a közmédia műsorában volt látható Bese Gergő
A világ biztonsági és védelmi szempontból is új korszak előtt áll – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Berlin Security Conference (BSC) elnevezésű biztonságpolitikai konferencián Berlinben. Az eseményen felszólalt Olaf Scholz német kancellár és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a konferencia témavezető beszédében kijelentette: Kelet felől a háború, déli irányból pedig az illegális migrációs hullámok jelentenek fenyegetést, ezekkel közös erővel kell szembenézni. Leszögezte: ezt a NATO képviseli, amelynek megerősítése közös érdek – áll a Honvédelmi Minisztérium csütörtöki közleményében.
Két pillér
A honvédelmi miniszter kiemelte: a magyar álláspont szerint a NATO független államok védelmi szövetsége, ami azt is jelenti, hogy a szövetséget csak erős nemzeti védelmi erőkre lehet építeni. Magyarország ezt az építkezést két pillérre alapozva hajtja végre:
- az egyik a magyar történelem egyik legnagyobb arányú haderőfejlesztése, amely mind eszközbeszerzésben, mind a személyi állomány megbecsülésében, mind szerkezetében modern, ütőképes hadsereg létrehozására irányul.
- A második pillér a védelemipar fejlesztése, aminek során egy olyan védelmi ökoszisztémát hozunk létre, amely összefogja az innovációt, a gazdasági megerősödést és a nemzetközi védelemipari vérkeringésbe való bekapcsolódást.
„Ezekre a pillérekre építkezve lehet erős nemzeti védelemről beszélni, amivel képesek vagyunk hozzájárulni a NATO által is célként meghatározott elrettentő erő létrehozásához” – magyarázta a honvédelmi miniszter.
Magyarország elkötelezett NATO-tag
Magyarország elkötelezett és megbízható NATO-szövetséges, amit a közös keretek között végzett nemzetközi szerepvállalás is bizonyít. Jelenleg a nemzetközi műveletekben és missziókban részt vevő magyar katonák aránya a NATO-tagállamok között az egyik legmagasabb – hívta fel a figyelmet a miniszter.
Hozzátette: a magyar légierő immár harmadik alkalommal, ezúttal vezető nemzetként védte november végéig a balti légteret, a Keleti Szárny megerősítésére létrehozott egyik új, többnemzeti harccsoport is hazánk területén működik, valamint szintén Magyarországon működik a regionális, NATO-keretrendszerhez csatlakozó közép-európai többnemzeti hadosztályparancsnokság (HQ MND-C) is.
A Magyarország és Németország közötti hadiipari és katonadiplomáciai kapcsolatok jelentőségét jelzi, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf berlini programja alatt találkozott Christine Lambrecht védelmi miniszterrel, valamint egyeztetett Tobias Lindner zöldpárti külügyi államtitkárral és a Bundestag több képviselőjével is.
(Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Fotó: Filep István / MTI)