- Belföld
- csák jános
- kultúráért és innovációért felelős miniszter
- magyar kultúra
- innováció
- népfőiskola
- lakitelek
Csák János elmondta, mi a magyarok feladata
Az elmúlt év nyarán Lakiteleken megalakult Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat alapító szervezeteinek előadásait követően Csák János elmondta:
A magyarok feladata az, hogy megvalósítsák kultúrájuk innovációját, amihez egy innovációs kultúra létrehozásán át vezet az út.
A miniszter szerint a kihívást az jelenti, hogy az őseink által létrehozott kulturális örökséget és fizikai javakat, illetve az elmúlt években a népfőiskolák által felhalmozott tudást hogyan lehet a legjobban hasznosítani – fogalmazott.
Kiemelte: a hálózat feladata, hogy a rábízott eszközökből a lehető legtöbbet hozza ki. Minden perc és minden forint, amivel nem ezt tesszük, eltűnik a múltban, és nem lehet újra visszahozni – fogalmazott Csák János .
A fiatalokat is be kell vonzani
A miniszter szerint úgy kell a magyar kultúrába az innovációt behozni, hogy az a legkülönfélébb technikai vívmányokat használó fiatalokat is „bevonzza”. Az eddig kialakult jó gyakorlatok elterjesztésében pedig nagy szerepe van a Nemzeti Művelődési Intézetnek – számolt be az MTI.
A jelenlévőktől a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat bővítését kérte és azt, hogy a népfőiskolák használják ki a rendelkezésre álló eszközöket, anyagi és emberierőforrás-lehetőségeket, mert „helyettünk senki nem viszi át a magyar kultúrát a másik partra” – tette hozzá.