Meglepte a nyugdíjszervezeteket a korai bejelentés

DBZOL20220209008
2022.12.14. 09:32
Kedd reggel jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat Magyarországon. Az emelést több nyugdíjszervezet is üdvözölte, ugyanakkor meglepődtek, hogy ilyen korán történt a bejelentés.

Január elsejétől 15 százalékkal emelik a nyugdíjakat Magyarországon – jelentette be Orbán Viktor kedd reggel. A miniszterelnök alá is írta a rendeletet, amely nem sokkal később meg is jelent a Magyar Közlönyben, majd Varga Mihály pénzügyminiszter Facebookon közölte, hogy havonta 473 milliárd forintba kerül a nyugdíjemelés a költségvetésnek.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége szerint nagyon régóta nem volt része ekkora emelésben a nyugdíjasoknak, de ennek a magas infláció az oka. Némethné Jankovics Györgyi, a szövetsége elnöke elmondta, ennyit romlott a pénzünk, mivel a jogszabályok szerint a nyugdíjemelés inflációkövető, tehát amennyi az infláció, annyit emelnek.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament vezetője azonban furcsának találja, hogy a kormányrendelet megelőzte a Monetáris Tanács jövő évi inflációs előrejelzését.

Tudomásom szerint december 20-án 14 órakor ülésezik a Monetáris Tanács, napirendjén szerepel az inflációs várakozás véglegesítése. Netalántán a miniszterelnök már tudja, hogy mit fognak bejelenteni, és előtte ő ezt már szerette volna leütni? Mert ha 18-at mond a Monetáris Tanács, ahhoz képest a 15 soványka

– mondta az ATV-nek nyilatkozva.

A Híradónak Simonovits András nyugdíjszakértő azt mondta: mindenképpen indokolt az emelés, de mivel az infláció folyamatosan változik, inkább az ütemezésen kellene változtatni. Hozzátette, ez egy rossz rendszer, mert tavaly, amikor lehetett látni, hogy az infláció begyorsul, át kellett volna térni negyedéves emelésre.

A Pénzügyminisztérium arra a kérdésre, hogy miért épp most született döntés az emelésről, illetve kikkel egyeztettek a rendelet aláírása előtt, azt válaszolta, hogy a nyugdíjtörvény szerint az infláció mértékével kell a nyugdíjakat emelni évente, ezért döntöttek a 15 százalékos emelésről.

Mit is jelent a 15 százalékos emelés?

A Menedzsment Fórum szerint a 15 százalékos nyugdíjemelés átlagosan havi közel 27 ezer forintos többletet fog jelenteni, így az átlagnyugdíj 206 800 forint lesz. A nyugdíjskála közepe azonban jobban fedi a valóságot: jelenleg 140 ezer forint körül lehet az az összeg, amit a nyugdíjasok fele kaphat. Ők tehát nem számíthatnak 21 ezer forintnál több emelésre. Azoknál, akik százezer forint körüli ellátásában részesülnek, az emelés 15 ezer forint pluszt fog jelenteni, míg az egymillió forintos nyugdíjnál havi 150 ezer forintot jelent a januári emelés. 

A lap számításai szerint azonban a hat számjegyű emeléshez nem kell milliós nyugdíj, mivel már 690 ezer forintos havi ellátás esetén 103 500 forintos emelésben részesülhetnek az érintettek. Ők már jóval nagyobb réteget képviselnek, hiszen a statisztikák szerint közel ötezer ember kap havi ötszázezer forintnál nagyobb nyugdíjat. Tehát azoknak a száma, akik százezer forintos emelésben részesülhetnek, nagyjából háromezer fő körül mozoghat.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)