Müller Cecília megszólalt a koronavírusról
Az országos tiszti főorvos azt mondta: feltehetően nyugodt karácsonyi ünnepeink lesznek, és ez elsősorban az egészségügyi dolgozóknak köszönhető, valamint azoknak az embereknek, akik felvették az oltást.
Hangsúlyozta azt is, hogy „nagyon fontos volt a lakosságnak a fegyelmezettsége” és az, hogy „minden félretájékoztatással ellentétben” megfogadták a szakemberek tanácsait. Ennek az összefogásnak köszönhetően tudtuk leküzdeni a járványt – mondta a tiszti főorvos, majd azt is hozzátette, hogy fontos szerepe volt a járvány elleni küzdelemben annak is, hogy a kormány mindent megtett a vakcinák, orvosi eszközök és gyógyszerek beszerzéséért.
„Mindenkinek áldott, szép, vírusmentes, betegségmentes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!” – üzente a videóban Müller Cecília, aki korábban arról is beszélt, hogy ötödik oltásra egyelőre nem lesz szükség.
(Borítókép: Müller Cecília. Fotó: Mónus Márton / MTI)