Az élelmiszerárak emelkedésével párhuzamosan a bolti lopások száma is nőtt az elmúlt egy évben

DMOHA20141212009
2022.12.23. 08:37
A rendőrség adatai és a bolti alkalmazottak visszajelzése szerint is jelentős mértékben nőtt az elmúlt egy évben a tolvajlások száma. A jelenséget az áremelkedéssel magyarázzák.

Megugrott a kisebb – vagyis az ötvenezer forint értéket meg nem haladó, így még szabálysértésnek számító – lopások száma az év első tizenegy hónapjában – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Népszava kérésére küldött adatsorából, mely szerint míg tavaly ugyanebben az időszakban 6172 ilyen esetet regisztráltak, addig idén január és november vége között 7560-at.

Ez 22,4 százalékos növekedést jelent.

Az elkövetők a legtöbb esetben – tavaly és idén is – elsősorban élelmiszert loptak, ezt a toplistán a ruházat, az illatszer, a vegyi áru és a műszaki cikk követi.

A lopások és lopási kísérletek folyamatosan növekvő számát Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kft. kommunikációs vezetője is megerősítette a lap számára, ugyanakkor rávilágított, hogy a megélhetési tolvajlás inkább a kisboltokban jelent gondot.

Egy kaposvári üzlet biztonsági őre szerint az elmúlt időszakban megjelent az úgynevezett szociális hátterű tolvajlás. Felvágott, tejtermék, péksütemény, szelet csokoládé, leggyakrabban ezeket próbálják meg fizetés nélkül elvinni a vevők, de olyan is akadt már, aki egy csomag élesztővel bukott le.

„A láthatóan kényszerből lopni próbálókkal más a hangvételünk is, a legtöbbször nem hívunk rendőrt, sőt, jegyzőkönyvet sem veszünk fel, mert látszik, hogy először próbálta, s hogy lebukott, olyan trauma érte, hogy a büdös életben nem fogja többször megkísérelni. Mert nem igazi tolvaj, hanem a végső kényszer, a tehetetlenség, a teljesen elhatalmasodott kétségbeesés vitte rossz útra, s nem azért érzi rosszul magát, mert mindenki előtt lebukott, hanem mert saját maga előtt szégyenült meg” – mondta a biztonsági őr.

(Borítókép:  Mohai Balázs / MTI)