
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A Magyar Orvosok Szakszervezete és a Független Egészségügyi Szakszervezet hosszú levelet írt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak címezve a többek között a háziorvosok finanszírozását is átalakító új, január elsejével életbe lépő belügyminisztériumi rendelettervezettel kapcsolatban – írta meg a hvg.hu. A levélben nehezményezik, hogy a kormány nem hozott döntést a szakdolgozók január 1-jétől megvalósuló béremeléséről, és kritizálják a tervezetet.
Egy nappal korábban egyébként több órán át egyeztettek a Magyar Orvosi Kamara képviselői Takács Péter egészségügyi államtitkárral, és szóba került a már elfogadott egészségügyi átalakításról szóló törvény, az új típusú finanszírozási rendszer, a magánorvosok állami ellátásba terelése és a szektort szintén erősen sújtó energiaválság.
Takács Péter államtitkár a Magyar Orvosi Kamara képviselőivel egyeztetett.
Mindenesetre a hvg.hu által hivatkozott levélben az áll, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezete és a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint a rendelettervezet
A hvg.hu rámutatott, a szakszervezetek emellett hiányolják az egészségügy megújításával kapcsolatos hosszú távú stratégiát és koncepciót. A szervezetek levelében több észrevételt és kérdést feltesznek három fő témában:
Az aláírók szerint bár kérdéseik szőrszálhasogatónak tűnnek, nem szeretnének a részletekben elveszni, csupán valós, praktikus problémákat vetnek fel, olyanokat, amelyre a rendelettervezet nem ad egyértelmű vagy semmiféle választ.
Ezért azt javasolják, hogy amíg megfelelő szakmai egyeztetésekkor az ágazatban dolgozók számára nem alakulnak ki egyértelmű megoldások, addig az érintett jogszabályok ne lépjenek hatályba.
Továbbá kérik az egészségügy megújítására irányuló koncepció és hosszú távú stratégia ismertetését az ágazatban dolgozók és a társadalom előtt, szakszervezeteik bevonását az átalakítás folyamatába, valódi párbeszédet az egészségügyért felelős minisztérium és a szakszervezetek között.
(Borítókép: Balázs Attila / MTI)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMJövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.
tegnap, 20:48
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
tegnap, 22:04
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29
tegnap, 18:45
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
tegnap, 15:48
tegnap, 14:38
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
tegnap, 20:02
tegnap, 13:25
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
tegnap, 20:16
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
tegnap, 09:18
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
tegnap, 05:58
Akár a világörökség részét is képezhetné.
tegnap, 20:05
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39