Inkubátorban fogadják Sukorón a bajba jutott vadmadarakat

Csípős téli reggelen érkeztünk meg a Velencei-tó északi partján fekvő Sukoróra, az Ivókút utcában található csinos udvarházon tábla hirdeti, hogy itt Vadmadárkórház működik. A kerítésre rögzített hatalmas fadobozról Berkényi Tamás elmondta, ebbe a fűtött inkubátorba szokták az emberek a mentett madarakat behelyezni, amelynek ha lecsukódik a teteje, azonnal jelet küld az alapítvány dolgozóinak arról, hogy ellátásra szoruló érkezett. Az alapító állatorvos kiemelte, naponta több jószág is kerül az inkubátorba, a téli időszakon kívül emellett éjjel-nappal önkénteseik fogadják a mentésre szoruló madarakkal kapcsolatos hívásokat. Az illetékes nemzeti parkokkal szoros együttműködésben dolgozva döntik el, hogy valóban állatorvosi segítségre szorulnak-e a bejelentett példányok.

Fejér és Pest megyéből is hoznak ide szárnyasokat. Elsősorban a védett madarak gyógyítására szakosodtak, de volt arra példa, hogy sérült galambot, házi tyúkot láttak el. Érkezésünkkor egy házi tyúk és egy bélprobléma miatt bekerült kölyökkutya volt a fűtött lábadozó elszeparált ketreceiben. „Alapvetően állatorvos vagyok, napi munkarendem szerint is ilyen feladatokat látok el, a vadmadármentés egy olyan szenvedély, ami olyannyira életformává vált, hogy 24 órás elfoglaltságot ad” – fejtette ki az Indexnek Berkényi Tamás. Kérdésünkre, ezt hogy bírja a családja, azt felelte, talán már ők is megfertőződtek kicsit ezzel a szenvedéllyel, ugyanis feleségével együtt rendszeresen tartanak iskolai és óvodapedagógiai foglalkozásokat az oktatási intézményekben vadmadár-bemutatókkal, de helyben is naponta fogadnak gyerekeket, hogy megismertessék velük a különleges égi vándorokat. 

Hiszünk abban, hogy ezzel példát mutatunk állatszeretetből, segítőkészségből, amivel a gyerekek érzékenyebb, környezetükre jobban odafigyelő felnőttek válhatnak

– mondta az állatorvos. 

Évente több száz vadmadarat juttatnak vissza a természetbe 

Berkényi Tamás elmondása szerint már 5-6 éves korában mentett madarakat, tette sínbe a szárnyukat, később állatorvosként is gyógyított sérült szárnyasokat, aminek a híre elterjedt az emberek között, hamar napi szinten szállították hozzá az ellátásra szorulókat. A madarak gyógyítása speciális körülményeket igényel, csak gázzal altathatók, és csak fűtött műtőasztalra fektethetők, máskülönben hamar kihűlnek. A kórterem is ehhez igazodva alakult át, ezzel létrejött a Vadmadárkórház, ahol az első beteg egy szürke gém volt, majd évi ezer ápoltig jutottak.

Többségében autóbalesetben megsérült vagy a villanypózna által áramütött, ablaknak repült, hazánkban honos vadon élő vagy átvonuló madarakat hoznak be, sokszor fészekből kipottyant fiókákat, túlnyomórészt agyrázkódással vagy szárny-, lábtöréses sérüléssel szorulnak ellátásra, sokszor műtétre. Először a zárt, fűtött lábadozóban pihennek, aztán a rácsokkal védett udvari röpdék egyikébe kerülnek, majd ha már felépültek és röpképesek, a természetvédelmi egyesülettel együtt megkezdjük a visszaszoktatásukat a vadonba

– részletezte az állatorvos. Berkényi Tamás kifejtette, a lábadozás sok esetben hónapokig is eltarthat, de a többségük visszakerül a természetbe. Az olyan egyedek maradnak öröklakók, amelyek szemük, szárnyuk, lábuk rokkantsága miatt nem képesek ellátni magukat. 

A páciensek és az öröklakók

Ottjártunkkor egy selyemtyúk, egy őzgida és egy gombszemű fekete törpemalac kóborolt az udvaron, utóbbi kettő rendre kereste is a társaságunkat. Az alapítvány vezetője elárulta, ezek a „kakukktojások” a Vadmadárkórházban, a díszállatok megunt házi kedvencként, a gida még apró kölyökként került be hozzájuk, de olyannyira megszokta az ember közelségét, hogy már nem lehet visszavinni a természetbe.  

Különlegesebb fajokat is ápolnak, az egyik ilyen a mi régiónkban nem honos uráli bagoly, köztük egy kuriózumnak számító sötétbarna egyed is lábadozik Sukorón. A macskabaglyok kereplő hangjukkal adták tudomásunkra kéretlen látogatásunkkal kapcsolatos nemtetszésüket. Egy hóbagoly volt az utolsó fajtársai közt.

Az ismeretterjesztő óráink miatt kellett beszereznünk az alapvetően sarkvidéki területeken honos, a gyerekek által Hedvig névre keresztelt állatot, ugyanis hiányolták a Harry Potter-történetekből jól ismert baglyot a bemutatóinkon

– magyarázta az állatorvos, aki elárulta, korántsem ez a legérdekesebb madár náluk, a varjú néha „Helló” köszönéssel tiszteli meg a látogatókat. Az égig nyúló kalitkában pedig három óriási, három-négy kilós rétisas kémleli a környéket. „A legkisebb, a most háromkilós még fióka korában került be hozzánk”– mutatott fel Berkényi Tamás, aki hozzáfűzte, negyedszázados történetük alatt ez volt a legnagyobb testű fióka, ami beérkezett hozzájuk, a legkisebb pedig egy néhány grammos őszapó volt. 

A legnépszerűbb lakójuk, a néhány éve befogott gólya, Kázmér a többszöri elengedés ellenére is visszatér hozzájuk, ezért pár gyógyuló társával együtt idén is Sukorón fog áttelelni.

Hogyan tovább?

„Bár az energiaválság és az infláció a mi működésünket is megnehezíti, a hosszú évek tapasztalata bebizonyította, hogy az emberek jóindulatára mindig számíthatunk” – mondta az Indexnek a Vadmadárkórház alapítója. Nonprofit szervezetként, mint alapítvány működnek, ezért az 1 százalékos felajánlásokból és a magán-, valamint céges támogatásokból fedezik a kiadásaikat. Az eleségnek szánt magok ára mellett a gyógyszerek is a többszörösére drágultak, ha úgy adódik, az állatorvos saját bevételéből finanszíroz, hogy minden rászoruló páciens ellátása biztosítva legyen. Arra is van lehetőség, hogy egy-egy öröklakójukat valaki örökbe fogadja, ami azt jelenti, hogy az illető egyéves – nagyjából 15 ezer forintos – ellátásának költségét állja, cserébe táblán feltüntetik a támogató nevét, aki bármikor meglátogathatja madarát.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)