Hogyan teljesített a kormány, mit rontott el az ellenzék, mi lesz 2023-ban?

Ha visszaemlékeznek, milyennek látták az erőviszonyokat a kormánypártok és az ellenzéki összefogás között még 2022 elején, az előválasztás után, a háború kirobbanása előtt?

Horn Gábor: Január végén, február elején készítettünk egy kutatást húsz, előzetesen billegőnek nevezett választókerületről. Ebből az derült ki, hogy a Fidesz megnyerte a választást. Az ellenzéki oldalon próbáltuk elmondani az érintetteknek, de nem igazán sikerült. A háború előtt voltunk, az éppen aktuális osztogatás kellős közepén, abban a helyzetben már látszott, hogy a Fideszé ez a választás, de az nem, hogy újra kétharmados többségük lehet.

Mit jelent az, hogy próbálták elmondani az érintetteknek, de nem igazán sikerült?

H. G.: Az ellenzéki oldal megrendelésére készítettük a kutatást, kértem, hogy hadd mondjuk el, sokkal nagyobb a baj, mint amire gondolnak, de erre nem volt fogadókészég. Azt gondolták, ha mennek tovább, működőképes lehet a dolog, pedig akkor még lehetett volna korrigálni.

Mráz Ágoston Sámuel: A kétharmadot egyik közvélemény-kutató sem látta előre, ezt a választás után ritka egységet mutatva a szakmában töredelmesen bevallottuk. Az ellenzék túl volt becsülve a kutatásokban. Sem 2021 végén, sem 2022 elején nem lehetett kormányváltó hangulatot érzékelni. Ez nem pusztán a pénzügyi intézkedésekről szólt, fontos szerepük volt ezeknek is, de látható volt, Márki-Zay Péter nem működik csodafegyverként, a miniszterelnök-jelölti versenyben nem tudta utolérni Orbán Viktor népszerűségét. Persze egy felkészült, tapasztalt ellenféllel kellett szembenéznie, amelyik tudatosan tett azért, hogy ne legyen kormányváltó hangulat. Márki-Zay Péter kapkodott, és a baloldal állapotáról, a szedett-vedettségükről, valamint a listaállítás hatalomtechnikai vitáiról szólt a közélet. Az egyetlen kockázat az volt a kormánypártok szempontjából, hogy az ellenzék akár külföldi segítséggel hirtelen fordulatot tud elérni. Ezt szokás a magyar közéletben politikai atombombának nevezni, ami nem érkezett meg.

H. G.: Azért ősszel, az előválasztás környékén nagyon közel állt a két tábor egymáshoz, az ellenzéki szavazóknak magas volt az aktivitásuk, és az volt az érzet, hogy akár a bizonytalanokat is el tudják vinni. A politikusok is elhitték, hogy nyerhetnek. Ősszel még egy olyan nagy meccs látszott kibontakozni, mint 2002-ben, de ez januárra megváltozott. Ebben döntőnek érzem a példátlan pénzosztással történő szavazatvásárlást, amivel a jólét érzetét kínálták az embereknek.

M. Á. S.: Én a kormányoldal és az ellenzék egyenlő támogatottságát tavaly ősszel sem láttam, de az igaz, hogy a verseny nyitott volt. A végül egymilliós szavazatelőnyben biztosan szerepet játszottak a kormány intézkedései, de túl egyszerű lenne azt gondolni, hogy csak erről volt szó. A mindenkori ellenzéknek be kellene bizonyítania, hogy jobb a kormánynál. Az állapotuk miatt ezt az üzenetet nem tudták elhitetni a választókkal, miközben a kormány mindent megtett azért, hogy az emberek a folytatást támogassák.

Mennyire írta át a háború kirobbanása a kampányt?

M. Á. S.: A békepártiság gyorsan megjelent a miniszterelnök kommunikációjában, a társadalom erre rezonált is. Közép-Európában eltérő hatásokat váltott ki az orosz támadás, Magyarországon például a béke igényét. Márki-Zay Péter ma már egyértelműen szorosan együttműködött az amerikai tanácsadókkal, így sokkal inkább a nemzetközi elvárásoknak próbált megfelelni, ezért a számára amúgy is kedvezőtlen helyzetet tovább rontotta a háború kitörése utáni, a magyar választói elvárásokra nem rezonáló üzeneteivel.

H. G.: Én ebben nem az összeesküvés-elméletet látom a fő oknak. A Márki-Zay Péter-jelenségben működhetett volna az amatőr, kívülről jövő, a politikához kevésbé értő ember karaktere, aki nem az elit részeként vesz részt a folyamatban, hanem hoz valami mást. Ez egy olyan kiélezett helyzetben, ami február 24. után kialakult, hátránnyá vált. Itt éreztem egy fordulatot, Márki-Zay Péterről elhitték, hogy akár háborúba is sodorhatja az országot, ha pedig az volt a kérdés, hogy kiben bíznak jobban, ha lőnek, akkor inkább Orbán Viktort választották. Akár Dobrev Klárával, akár Karácsony Gergellyel lehet, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, mert Márki-Zay Péter politikai hozzáértésének hiánya felerősödött, ráadásul működött a kormánypárti kommunikációs gőzhenger is, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét belenyomták abba a szerepbe, hogy ő a háborút hozza, a kormány pedig a békét. Ezután a bizonytalan szavazók már a Fideszhez sodródtak, ennek döntő jelentősége volt a kétharmadban. Elemzőként értettük Márki-Zay Péter gondolatait: ha a NATO azt mondja, hogy vegyünk részt, akkor részt veszünk, de a következő mondat már az volt, hogy a NATO nem mondja ezt. Tartalmilag rendben is lehetett volna, de ebben a helyzetben ilyet nem lehet mondani.

M. Á. S.: Ma már tényként beszélhetünk arról, hogy hárommilliárd forint érkezett Márki-Zay Péterék kampányára az Egyesült Államokból, ez nem összeesküvés-elmélet. Ennyi pénzből lehetett volna profi kampányt csinálni. Nem véletlen elszólás volt, lépésről lépésre alakult ki az az irány, hogy az ellenzék a NATO-ban Magyarországra nem szuverén országként tekint, sokkal inkább a megfelelési vágy hajtja, és a nyugati hatalmakkal való együttműködés nevében akár katonai segítségnyújtásra is vállalkozna. Minden, a magyar társadalmat ismerő embernek látnia kellett, hogy ez politikailag rendkívül veszélyes irány.

H. G.: A másik oldalon azt látjuk, hogy körülbelül 120 milliárd forintos kampány indult ősztől közpénzből. Ha az ellenzék a párttámogatásokkal együtt mondjuk hatmilliárd forintot költött a kampányra, még akkor is végtelenül aránytalan a helyzet, miközben fontos kérdés, hogy hol vannak a határai az erőforrásszerzésnek.

M. Á. S.: Gábor, én feltételezem rólad, ha lenne hárommilliárd forintod, profibb kampányt csináltál volna.

H. G.: Én is ezt feltételezem magamról, de nem én csináltam.

A kormánypártok politikusai rendszeresen arról beszélnek, hogy Márki-Zay Péterék amerikai kampánytámogatása a rendszerváltás óta nem látott súlyosságú finanszírozási ügy a magyar közéletben. Valóban ennyire súlyos a történet?

H. G.: Ez a magyar kampányfinanszírozás tarthatatlanságára világít rá. Ennél nagyobb ügynek tartom, hogy közpénzből 120 milliárd forintot fordítottak a Fidesz kampányára. Kétségtelen, hogy rés van a kampányfinanszírozási szabályokon, de nem ez az egyetlen rés. Ellenőrizhetetlen és ezer sebből vérzik a rendszer. Ezen tudatosan nem változtattak harminc éve. Tizenhat évig voltam képviselő, volt javaslatunk a változtatásra. Fel lehet építeni egy átlátható, transzparens, következményekkel járó kampányfinanszírozási rendszert, vannak a világban erre példák, de nem ebbe az irányba ment a politika, az elmúlt tizenkét évben pedig különösen nem. Határtalanul folyik a költségvetésből finanszírozott propaganda a kampányok előtt és után is, nem a kormány tevékenységét, hanem közvetlen politikai célokat szolgálva. Ehhez képest van egy rés, hogy külföldi pénzekből – egyébként helyesen – nem lehet pártokat finanszírozni, de civil szervezeteket igen, ezt kihasználták. Az, hogy erről tudtak-e az érintettek, vagy sem, másik kérdés, én összességében nehezen tudom elképzelni, hogy valaki nem kérdezte meg, miből kampányolnak.

M. Á. S.: A magyar állam kampányfinanszírozásának minden forintja mellé három érkezett az Action for Democracytől, tehát a pénzmennyiség nagysága megkérdőjelezhetetlen. Ugyan még megy a jogi csűrés-csavarás, nehezen feltételezhető, hogy a fenti összeg ne minősüljön kampánytámogatásnak, s ebben az esetben a külföldi kampánytámogatás demokráciákra jellemző tilalma alá esik. Donald Trumpot négy évig a demokraták az orosz beavatkozás vádjával próbálták sarokba szorítani, de a magyar esethez hasonló bizonyítékuk sohasem volt. Kicsit az az ember érzése, hogy az ellenzék a kormányoldal helyett saját magára dobta le az atombombát.

Márki-Zay Péterről már beszéltünk, de az összefogás mint konstrukció működőképes?

M. Á. S.: Amíg azt hitték az ellenzéki vezetők, hogy ez a sikermodell, addig hittek a működésében. A DK megvezette a többi ellenzéki pártot, mert a közös lista a DK-val történő közösségvállalásról szólt, pedig matematikai lehetőség volt két listára. Ehhez csak 36, biztosan kormánypárti, ezért számukra tét nélküli választókerületben kellett volna kettős egyéni jelöléssel élnie a két listaállítónak. Jakab Péter még 2021-ben is két listáról beszélt, ez lett volna az ellenzék érdeke, de miután az ellenzéki véleményformálók a közös listában láttatták az egyetlen sikerreceptet, úgy tűnt, nincs alternatíva. Az említett ellenzéki véleményformálók ezzel a csúsztatással a mai napig nem számoltak el. Legkésőbb januárban ugyanakkor már érezhették, hogy mégsem olyan sikeres a modell, onnantól a hat pártnál és Márki-Zay Péternél a túlélési terv és a saját érdekek kerültek előtérbe.

H. G.: A két listát nem önmagában a DK akadályozta meg, hanem az a kormánypárti törvényalkotás, amivel gyakorlatilag lehetetlenné tették a kétlistás indulást. Nagyon aránytalanul lehetett volna ezt kivitelezni. Az előválasztás intézménye választ adhatott volna a felmerült problémákra, de a DK és a Jobbik megállapodása ezt meghekkelte, lényegében az ország több mint felében kiherélték a versenyt az ellenzéki pártok között. Előválasztás-párti vagyok, és nagyon bántam akkor is, hogy elvették a választótól azt az érzetet, hogy az általa támogatott jelölt a befutó. A DK nem volt érdekelt a régiek és az újak kétlistás szövetségében, de a törvénymódosítással szorult az ellenzék az egylistás modellbe. Az ellenzéken belül volt egy olyan irányú mozgás, hogy a DK-t szigeteljék el, a DK ebből a Jobbikkal történt megegyezéssel jött ki. A DK egyébként gyakran dicsekszik a saját eredményével, de 22 jelöltjük is rosszabbul szerepelt, mint a lista. A jelenlegi választási rendszerben – amit én törvényesnek tartok, kétharmaddal meg lehet változtatni – nem nagyon van más modell, mint az összefogásé, ha pedig nincs két forduló, akkor valahogy meg kell rendezni az elsőt. Erre tett kísérletet az ellenzék, de nem ezt hajtották végre. Egy megosztott ellenzéki oldal nem tud győzni, és azt sem látom, hogy bárki egyedül, a centrumba helyezkedve annyira vonzó párt tudna lenni, mint korábban az MSZP volt.

M. Á. S.: Az előválasztás hibrid modellje volt a legnagyobb baj. Az egyéni választókerületekben kötött paktumokat bíráltad, de eleve rossz volt, hogy olyan miniszterelnök-jelöltek indulását is engedélyezték, akik nem kötődtek egyik párthoz sem. Lehet, hogy ez Karácsony Gergely miatt lett kitalálva, de Márki-Zay Péter lett az eredménye.

Hogyan teljesít a kormány?

Háború, energiaválság, infláció – hogy csak néhányat említsünk az ötödik Orbán-kormányt érő kihívásokból. Az elmúlt 12 év legnehezebb időszaka a mostani?

M. Á. S.: 2010 után is nehéz helyzetben volt Magyarország, akkor egy örökölt és belső okok miatt erős válsággal találkozott a magyar vezetés 2009-ben, de különösen 2010 után. Most külső eredetű válságról van szó. Nem merném összehasonlítani, hogy melyik a rosszabb, de mindkét esetben igaz, hogy a jelen kormány közvetlen politikai felelőssége sem a 2010 utáni évekért, sem a mostani nehézségekért nem állapítható meg. Talán ezzel is okolható, hogy népszerűségi mutatói nem omlottak össze.

Hányasra osztályozná a kormány idei teljesítményét?

M. Á. S.: Az osztályzástól óvakodnék, még nem vagyunk a történet végén. Mindenesetre beszédes az a mutató, hogy a miniszterelnök munkájával való elégedettség és a bizalom változatlanul magas, 50 százalék feletti. A nehézségek ellenére a kormány iránti bizalom megvan, saját választói négyes és ötös közötti jegyet terveznek adni a kormánynak, de hogy végül melyiket adják, a történet végén derül ki.

H. G.: Én rosszabbnak látom a helyzetet. A 2010–2013 közötti időszak nehéz volt, a Fidesz magának is okozott problémákat, mert 2010-ben még fideszes elemzők is azt mondták, hogy a viszonyokhoz képest rendben kapták meg az országot. Ott a jelenleginél bizonyos értelemben súlyosabb világgazdasági válság volt a kiindulópont 2008-ban. A mostani gondoknál súlyosabbnak tartom a járványhelyzetet. Hat évig szolgáltam államtitkárként, elképzelhetetlenül kemény dolognak láttam, amit a kormánynak a teljesen kiszámíthatatlan világba kerülve túl kellett élnie. Senki nem tudta, hogy mi fog történni holnap, leállt az ország. Abban van köztünk vita, hogy a mostani válságnak ha nem is kizárólagos, de meghatározó okozója a kormány politikája. Konkrét bizonyíték, hogy a benzinársapkát 2021 novemberében vezették be, miközben a háború 2022 február végén tört ki. Nehéz azt mondani, hogy a szankciók miatt emelkedtek az árak, mert akkor még háború sem volt. Az élelmiszerinfláció 40 százalék feletti, a környezetünkben sokkal alacsonyabb, ezt sem lehet kizárólag a háborúra vagy a gazdasági világválságra fogni. Egy kétgyerekes, középosztálybeli családnál is felmerül már a kérdés, hogy gyümölcsöt és zöldséget vagy kenyeret vegyenek. A válság egy részét a kormány okozta részben az osztogatással, részben a túlfűtött gazdasággal.

M. Á. S.: A 2021 őszén bevezetett benzinárstop a világban érezhető poszt-Covid-inflációra adott válasz volt. A járvány következtében érezhetők voltak a gazdasági hatások, amelyek az infláció gyors felpörgésében jelentkeztek. Ez volt a kiindulópontja ennek az intézkedésnek. Évtizedeken át Észtországot emlegették mintaként, ott mégis magasabb az infláció. A kenyér és a zöldség között választó középosztálybeli család rémképe szerintem egyébként itt is, ott is demagógia.

H. G.: A magyar gazdaság sérülékenységéről nem csak én beszélek, sőt nem is csak Matolcsy György. Palkovics László és Nagy Márton is hosszú távon tarthatatlannak nevezte az ársapkákat. Liberálisként mindig azt gondoltam, hogy azok a lépések, amelyekkel beavatkoznak a piaci mechanizmusokba, és megteremtik az állam túlhatalmát a magánnyugdíjpénztáraktól kezdve a trafikokon át az ársapkákig, alapvetően megkérdőjelezik a magyar polgárosodást. Volt egy közmegegyezés 1988-ban a rendszerváltást akarók között, hogy támogatjuk a kapitalizmust, hiszünk a polgári demokráciában, az önmagát építő, döntéshozó polgári társadalomban. Lehet azzal választást nyerni, hogy azt mondjuk, olcsón adjuk az áramot és a gázt, de ennek az a következménye, hogy a társadalom nem törődik a fogyasztásával. Ausztriában a házak 80-90 százaléka korszerű módon van szigetelve, Lengyelországban 60 százalék, Magyarországon 20 százalék. Még a jómodúak is csak most kezdenek el foglalkozni az energetikai korszerűsítéssel, pedig már rég megtehették volna.

M. Á. S.: Rezsicsökkentés szinte minden európai országban van már. Ezt ne tekintsd különálló, magyar útnak, amit ki kellene javítani. A szerzői jogokról persze lehetne vitatkozni. Talán te is észrevetted, hogy a kapitalizmus modelljét a válsághelyzetben sok helyen kiigazították. Magyarország ugyanis nem vadkapitalizmust, hanem szociális piacgazdaságot épít immár bő három évtizede.

Szintén az év fontos kérdése volt, hogy sikerül-e megállapodni az Európai Bizottsággal. Az ellenzék Orbán Viktor kudarcáról beszél, a kormánypártok sikert kommunikálnak. Mi történt Brüsszelben?

H. G.: A kormány győzelmi jelentésként ad el egy olyan kudarcot, hogy másfél éve nem kapunk uniós forrásokat. Még mindig csak arról van szó, hogy majd kapni fogunk. Egy ilyen helyzetben lévő gazdaságnak létkérdés külső erőforrásokhoz jutni, és ha a piacról kell megszerezni, sokba fog kerülni.

M. Á. S.: Nagy hibát követ el az ellenzék, ha a káröröm stratégiáját követve, a brüsszeli retorikát felhangosítva annak örül, hogy Magyarország még nem jutott hozzá a forrásaihoz. Ha az ellenzék a nemzeti érdekek mentén szeretne politizálni, akkor 180 fokos fordulatot tanácsolok. Pártállástól függetlenül abszurd, hogy Magyarország és Lengyelország még nem jutott hozzá a pénzekhez, amit másfél éve ígértek a Covid gazdasági hatásainak ellensúlyozására, és Magyarország is megszavazta. Más országok már a 40-50 százalékát megkapták ennek, olyanok is, amelyeknél közelről megnézve láthatjuk, hogy legalább olyan hosszú listáját lehetne tenni az észrevételeknek, mint amit komoly izzadsággal Magyarország és Lengyelország esetében megtettek.

H. G.: Ez nem politikai összeesküvés, nem nyolc magyar ellenzéki képviselő érte el, hogy az Európai Parlament úgy szavazzon, hogy Magyarország ne kapjon forrásokat, és az Európai Bizottság a források egy részének befagyasztására, valamint súlyos feltételekre tegyen javaslatot. Az Európai Uniónak alapvető problémája van a magyar demokrácia állapotával, a magyar közállapotokkal, egészen az oktatásig és a korrupciós ügyekig. A súlyos probléma létét bizonyítja az is, hogy Orbán Viktorék próbálnak megfelelni az elvárásoknak. A forint-euró árfolyam is azért ilyen, mert a kormány eljátszotta a bizalmat.

M. Á. S.: Ha szerinted az az eljárás rendben van, hogy megfogalmaznak 17 elvárást, Magyarország teljesíti ezeket, majd utána olyan apróságokba kötnek bele, hogy erre csak múltidéző retorikát tudnék hozni, és hozzátesznek még újabb elvárásokat, akkor nagyon nem értünk egyet. A jogállamiságot nem lehet a jogállamiságot meghazudtoló eszközökkel védeni.

Mekkora kihívást jelentenek az oktatásügyi tüntetések a kormánypártoknak?

H. G.: A kormány pontosan tudja, hogy a magyar társadalom többségét az oktatási ügyek nem hozzák lázba, ezt kutatások is bizonyítják. A magyar pedagógustársadalom olyan, mint a magyar társadalom, jelentős részük bizalmat szavazott a kormánynak, és ezt a bizalmat még nem veszítették el. Tanárok véletlenszerű kirúgása egzisztenciális félelmet is okoz, és minél kisebb egy település, annál nagyobb a kiszolgáltatottság. A kormány úgy értékelheti ezt az ügyet, hogy elhal a probléma, valamennyi béremelést adnak majd, ezzel a követelések szűkebb része teljesül. A követelések másik része egy szabadságharc, ami arról szól, hogy kié az iskola: az államé és a politikáé, vagy a helyi közösségeké, szülőké, tanároké. A kormánynak ebben egyértelmű válasza van, 2012 körül eldöntötték, hogy az iskola a politikáé, ezért ebbe a vitába nem is hajlandók belemenni.

M. Á. S.: Az őszi pedagógustüntetések elnevezése helytelen, valójában a fővárosi liberális oktatók és szimpatizánsaik tüntettek. Sokszor az volt az embernek a benyomása, hogy az április 3. utáni döbbenetüket vezették így le. Személy szerint nagyon örülök, hogy a feszült helyzetek ellenére is sikerült békésnek maradnia a rendszeres tüntetéseknek, ugyanakkor érdekérvényesítési szempontból szkeptikus vagyok az alkalmazott eszközökkel. A tüntetésekkel ugyanazt és ugyanakkortól érték el a szakszervezetek, amit és amikortól nélkülük is megkaptak volna a pedagógusok.

Az ellenzék ki tudja használni az energiaválságot, az inflációt vagy az oktatási megmozdulásokat?

H. G.: Az ellenzék jelenleg nem működik ellenzékként, egy részük még mindig a sebeit nyalogatja, másik részük a helyét keresi. Talán egyedül a DK talál magának utat, és vakok között félszeműként valamiféle vonzása is van, de ez inkább a torta újraelosztása, nem a bizonytalanok megszólítása. A politikai életutat tervezők számára a legnagyobb lehetőséget jelenleg a DK kínálja. Nem érzékelem azt, hogy az ellenzék élne a lehetőségével és a kötelezettségével ebben a helyzetben.

M. Á. S.: Az ellenzéki pártok soha nem látott morális, szellemi, vezetési és anyagi válságban vannak, nem meglepő, hogy nem adnak életjeleket hónapok óta. Rengeteg ziccerhelyzetet hagytak ki az elmúlt hetek politikai üzemében, amellyel akár még négy–nyolc éve is hosszan tematizálni tudták volna a közbeszédet. Már-már vicces, amikor az ellenzéki tüntetők megharagudnak az ellenzéki politikusokra, ha megjelennek a demonstrációjukon. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy hibát követ el, aki azt gondolja, hogy ez a Fidesz számára kegyelmi állapot örökké így marad. A demokrácia vastörvénye, hogy előbb-utóbb a választók több mint 40 százalékát kitevő baloldali szavazótábor új pártot fog kikövetelni. Már tudjuk, hogy a politikai befektetők készen állnak. Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc az újtól való félelmében ennyire siet a DK pozíciófoglalásával.

Új köztársasági elnök és 2023

Még nem beszéltünk róla, de 2022-ben új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés. Milyennek látják Novák Katalin eddigi teljesítményét?

M. Á. S.: Közvetlen személyiség, aktív közéleti szereplő, aki autonóm módon tud külpolitikát vinni. Nem a kormány ellenében, de a kormánytól függetlenül. Nagyjából egy éve jelentette be a miniszterelnök, hogy Novák Katalint jelöli a pártja államfőnek, s úgy tűnik, az ellenzék csodálattal és irigységgel vegyes döbbenete azóta is tart.

H. G.: Novák Katalin azt a teret tölti be, amit a magyar közjogban egy köztársasági elnök betölthet, ezt szerintem is jól teszi. Annak is örülök, hogy egy fiatal hölgy a köztársasági elnöke Magyarországnak, jelzésértékű dolog. Fontosnak tartom, hogy elment Ukrajnába, ezt már rég meg kellett volna tenni.

Mi vár 2023-ban a kormánypártokra és az ellenzékre?

M. Á. S.: Közhely, de igaz: minden bizonytalan, nehéz előre látni. A külső eredetű válságnak hatása van a magyar belpolitikára is. A legvalószínűbb, hogy elhúzódó háborúval és tartósan magas energiaárakkal kell szembenézni, ami válságkezelő kormányzást tesz szükségessé. Ez Orbán Viktor egyik erőssége, amit az elmúlt 12 év kihívásai is alátámasztanak. A várható politikai-gazdasági nehézségek ellenére sem számítok a Fidesz drasztikus népszerűségvesztésére. Az ellenzéki oldaltól arra számítok, hogy korábban említett megújulásuk nem 2023-ban fog bekövetkezni. A 2024-es európai parlamenti és az önkormányzati választás valódi erőfelmérő lesz, s addig nem fog eldőlni, hogy ki az ellenzék vezető ereje. Racionális lenne, ha 2023-ban a DK-ellenes ellenzéki oldal megszerveződne, de túlságosan politológusbarát lenne, ha minden racionálisan zajlana a politikában.

H. G.: 2023 mindenkinek nehéz év lesz. Az ember életminősége romlik, amikor bezár a színház, a kultúrotthon vagy az uszoda. Bizonyos értelemben szerencséje van a kormánynak, hogy csak 2026-ban lesznek országgyűlési választások, mert addigra kiigazodhat a helyzet. Abban nem vagyok annyira magabiztos, hogy mennyire jó válságkezelő a kormány. Az látszik, hogy érzékelik a problémát, ez megfigyelhető Orbán Viktor megszólalásaiban, Matolcsy György beszédében vagy a kormánystruktúra változásában. Nem tagadom a külső okok jelentőségét, de a válságnak sok belső oka is van. 2023-ban talán születhet valamilyen félmegoldás a háborúban egy tűzszünettel, aminek nagy jelentősége lenne. Az ellenzék még nem hordta ki az áprilisi vereséget, folyik a gyászmunka, de van is erre idejük. Azt nem látom, hogy a semmiből felbukkanna egy új párt, így a mostaniaknak kell kiszenvedniük a megoldást. Gyurcsány Ferenc kínált egy megoldást, mondván, hogy aki nincs velük, az ellenük van, de ezzel nem lehet győzni. A DK még erősebbé válhat, érteni is vélem ezt a célt, de ha 2024-re nem tudják valamilyen formában megszervezni az összefogást, akkor bukhatják az önkormányzati pozícióikat is.

(Borítókép: Mráz Ágoston Sámuel és Horn Gábor. Fotó: Németh Kata / Index)