Gyermekével sétáló nőre támadtak a IX. kerületben, villámgyorsan összefogott a helyi közösség

D MTZ20201220012
2023.01.06. 19:29
Budapesten, a ferencvárosi József Attila lakótelepen kedd este egy férfi megtámadott egy kislányával hazafelé tartó nőt. Mint írta, a kétméteres monstrum bele akart rúgni a gyerekbe. Az édesanya a helyi lakosok zárt Facebook-oldalán számolt be az esetről, szavai szerint csak a lélekjelenlétén múlt, hogy el tudtak menekülni a gyerekkel. Pár órával később a helyi képviselő és a kerületi rendőrség vezetője is bejelentkezett, és azonnali segítséget ígért és nyújtott az ügyben. A példátlan összefogás gyorsan happy enddel zárult.

A kerület egy forgalmas részén, az egyik bolt előtt történt az eset. Bár ködös volt az idő, este 21 órakor még kasszazárás előtt voltak a Lidl áruházban, több járókelő is jelen volt – figyelmeztette az anyuka a helyieket Facebook-csoportjukban

Hazafelé tartottunk a 3-as villamostól, amikor a Napfény utca, Lobogó utca sarkán belénk kötött egy nagydarab, kb. 2 méter magas, 50 év körüli férfi. Bele akart rúgni a kislányomba, és jött felénk bőszen!

– írta a megrémült szülő, aki hozzátette, hogy a ködös időben senki nem volt az utcán, egy szerencséjük volt, hogy a boltban még épp jelen voltak a dolgozók, akikhez odasietett segítséget kérni. 

Ők nagyon rendesek voltak, mondták, hogy menjünk gyorsan be, ők majd feltartják az illetőt

– részletezte, majd hozzátette: nem látta, hogy ezután mi történt. Az anyuka figyelmeztette a közösséget, és a kommentelők kérésére pontos leírást is adott a támadóról: körülbelül 2 méter magas, szakáll, bajusz, szemüveg nélküli, hosszabb hajú, inkább nagydarab, mint kisportolt, az öltözete alapján jól szituált: sötét túrakabátot viselt.

Egy másik helyi nő is jelezte, hogy ők is találkoztak az illetővel, aki hasonlóan volt felöltözve, viselkedése alapján zavartnak tűnt. Mint megjegyzi, az Epreserdő utcában állt eléjük a 50 körüli férfi. „Szerencsére a párom és a két kutya velem volt” – jegyezte meg, majd hozzátette: csak ennek köszönhető, hogy nem támadt rájuk. Ezután többen is megírták, hogy szintén találkoztak a férfival. 

A helyi képviselő azonnal bejelentkezett és intézkedett

A posztot közzétevő édesanya megemlítette, hogy feljelentették a férfit a rendőrségen, ahol a köztéri kamerák felvétele alapján azonosították a személyt. A poszt megjelenése után nem sokkal hozzászólt a kerület egyik vezető politikusa, aki azonnal felajánlotta a segítségét. 

Jeleztem az esetet a rendőrkapitánynak, utánanéznek az úriembernek, és kértem intenzívebb járőrözést a lakótelepen

– írta Jancsó Andrea Katalin. Megkeresésünkre a legutóbbi választáson a Momentum színeiben induló képviselő elmondta, hogy helyi lakosként tagja a közösségnek.

Elsősorban azért, hogy a közvetlen lakossági megkeresések mellett figyelemmel kísérhessem a lakók problémáit, amire így, az ehhez hasonló esetekben is gyorsan tudok reagálni. 

– árulta el a képviselő, majd hozzáfűzte, hogy amikor olvasta a bejegyzést, azonnal szólt a IX. kerületi rendőrkapitányság vezetőjének, aki mint mondta, szintén tagja a csoportnak, de elfoglaltsága miatt nem mindig tudja azt követni.

Ő azonnal intézkedett is, így mintegy 40 perc múlva már rendelkezésre állt a bejelentett eseményről a térfigyelő kamera felvétele. Gyorsan azonosították a rendőrség munkatársai az elkövetőt. Ezt követően a körzetben dolgozó rendőrök elkezdték keresni a lakótelepen az elkövetőt, akit délutánra be is gyűjtöttek.

– fogalmazott Jancsó Andrea Katalin, aki a csoportban is megemlítette, hogy emellett a lakótelepen intenzívebb járőrözést kért a rendőrségtől. 

Villámgyors volt a kerületi rendőrkapitány

„Az elkövető elfogása megtörtént! Kollégáim Messenger-üzenetben fogják Önöket keresni, szükség van a tanúvallomásukra! Várjuk továbbá azok jelentkezését, akiket valamiféle módon zaklatott, ijesztgetett vagy esetleg bántalmazott a bejegyzésben szereplő személyleírású férfi” – írta Ámán András ezredes, kerületi rendőrkapitány.

A lakosok megköszönték a gyors intézkedést, de aggályukat fejezték ki azt illetően, hogy az eljárásrend szerint 72 óránál tovább nem tarthatják bent a férfit.

Ami tőlünk telik, azt megtesszük! A rendőrség 72 órára veheti őrizetbe az elkövetőt, ezzel párhuzamosan előterjesztést teszünk az ügyészség felé, hogy indítványozza a bíróságon a letartóztatását... Az első körben 30 nap, amely 2 évig hosszabbítható

– válaszolt ismét a rendőr ezredes, aki megkeresésünkre elmondta, hogy történt már hasonló eset a körzetükben. Kollégáival gyakran követik a helyi lakosok csoportjait, ugyanis sok esetben csak ott közlik az emberek, ha jogsértés, bűncselekmény áldozatai lettek. A kapitány ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek a posztolás helyett inkább azonnal hívják a 112-t, illetve forduljanak a rendőrséghez, hiszen a további visszaéléseket csak így tudják megakadályozni.

Értelemszerűen, ha nem értesülünk egy ügyről, nem tudunk segíteni, hiába a polgárok védelmére tettünk esküt

– emelte ki a rendőr ezredes, aki azokat is kéri, hogy keressék fel a rendőrséget, akiknek csak tudomásuk van ilyen esetekről. Mint fogalmazott, az említett ügyben ugyan nem történt feljelentés, de több lakóban keltett félelmet az illető, ők pedig azon dolgoznak, hogy minél biztonságosabb legyen a kerület.

Az utóbbi tíz évben jelentősen visszaesett a bűncselekmények száma a József Attila lakótelepen, ami biztonságosnak tekinthető, persze az észszerű óvatosság mindenhol ajánlott

– nyilatkozta Ámán András, aki azt is elmondta, hogy azért érezte szükségesnek, hogy megszólaljon a Facebook-csoportban, mivel fontosnak tartotta megnyugtatni az érintetteket, ugyanis egyre több ember jelezte a felületen, hogy az illető bennük is félelmet keltett. Velük egyébként felvették a kapcsolatot a nyomozás érdekében. Kérdésünkre elmondta, hogy a férfitól már nem kell tartaniuk a ferencvárosiaknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a férfit zaklatás vétségével, valamint könnyű testi sértés bűntettével gyanúsítja.

 A bíróság már el is rendelte a kényszergyógykezelését. 

(Borítókép: A József Attila lakótelep a Ferencvárosban. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)