Botrány a debreceni lakossági fórumon, kipfujolták a kínai akkumulátorgyár képviselőit
Pfujolás és kiabálás zavarta meg azt a debreceni lakossági fórumot, ahol a város mellett építkező CATL akkumulátorgyár és annak képviselői szerettek volna bemutatkozni.
A beruházást még tavaly ősszel jelentették be, a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének számító kínai CATL a tervek szerint egy 7,37 milliárd eurós (mintegy 3000 milliárd forintos) beruházást valósítana meg ezzel az országban. A gyárat a tervek szerint 2025-re adnák át.
Az LMP ezután helyi népszavazást kezdeményezett a gyárral kapcsolatban, ugyanis a zöldpárt attól tartott, hogy annak jelentős vízfelhasználása felgyorsítja a város kiszáradását.
Papp László, a város fideszes polgármestere korábban több lakossági fórumon is arról beszélt, hogy a gyár nem jelent veszélyt, és több munkahelyet is létrehozna a környéken.
A január 9-ei fórumon a helyi kötődésű Debreciner online hírportál is jelen volt, melyről felvételt is készített. Ennek tanúsága szerint a gyár képviselője néhány alapadatot igyekszik elmondani a céggel kapcsolatban, a jelenlévők egy része viszont többször is belefojtja a szót, hol bekiabálással, hol tapssal, hol pedig pfujolással.