Késő este bement Novák Katalin irodájába a Momentum munkatársa – egyből kirúgták
A Momentum-frakció újonnan felvett munkatársa munkaidőn kívül, a késő esti órákban benyitott Novák Katalin köztársasági elnök országházbeli irodájába, ahová nem volt belépési jogosultsága. A párt szerint ez „teljességgel megengedhetetlen és elfogadhatatlan viselkedés”, ezért a próbaidőn lévő parlamenti munkatársat azonnali hatállyal elbocsátották.
Az eset még októberben történt. A párt a Telexnek nyilatkozva azt mondta, hogy a köztársasági elnök irodája olyan helyiség, ahová „az engedély és jogosultság nélküli belépés nem maradhat következmény nélkül”, valamint határozott meggyőződésük, hogy ez épp elég volt ahhoz, hogy a próbaidőn lévő munkatársat azonnali hatállyal elbocsássák.
A Momentum arról is beszámolt, hogy a történtek másnapján levélben fordultak Kövér László házelnökhöz, az Országgyűlés Hivatalának vezetőihez, valamint Novák Katalinhoz is, és közölték, hogy elítélik a kirúgott munkatársuk cselekedetét.
Az ügyben a lap megkereste Kövér Lászlót és a parlamentet is, választ azonban csak utóbbitól kapott. Az Országház sajtóosztályáról azt írták, hogy „a feltett kérdések nem érintenek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatokat”.
(Borítókép: Novák Katalin. Fotó: Gombkötő Emma / Index)