Fejlevágással fenyegette meg szomszédját a láncfűrészes férfi
2023. január 13-án egy veszprémi lakos arról értesítette a helyi rendőröket, hogy egy számára ismeretlen személy azzal fenyegette meg, hogy levágja a fejét a kezében lévő láncfűrésszel. A gyanúsított egy robbanómotoros láncfűrészt vitt magával, amit beindított, és többször a sértett felé suhintott vele.
A helyszínre érkező rendőrök otthonában elfogták a feltételezett elkövetőt, akit aztán előállították a helyi rendőrkapitányságra. A nyomozók ezután gyanúsítottként kihallgatták a 31 éves férfit, amely során a tettes jelezte, körülbelül két éve hallgatja esténként, hogy a számára ismeretlen szomszédja az esti órákban különböző szerszámgépekkel dolgozik.
Elmondása szerint ebből lett elege, péntek este ezért előkapta a tárolóból a saját motoros láncfűrészét, és átment vele a szomszédjához. A beszélgetés előbb szóváltáshoz, majd halálos fenyegetéshez vezetett.
A 31 éves férfival szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás – olvasható a rendőrség holnapján megjelent közleményben.