Kiderült, mikor temetik el az Újbudán halálra késelt rendőrt

DLAPE20220113011
2023.01.16. 19:51
2023. január 26-án, csütörtökön 13.00 órakor helyezik végső nyugalomra a Mátészalkai Köztemetőben Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját, aki Újbudán, szolgálatteljesítés közben halt meg – osztotta meg a család gyászjelentését a Zsaruellátó.

2023. január 12-én 22 óra 11 perckor arról értesítették a rendőrséget, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akart jutni oda. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, így sikerült elfogni a késelőt. Baumann Péter a kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe.

Pénteken Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította, és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – közölte korábban a Belügyminisztérium.

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára az Indexnek elmondta: bár ő személyesen nem ismerte Baumann Pétert, a történtek megrázták, és úgy véli, ezzel kollégái sincsenek másképp. A szakértő kifejtette: a kiképzés ellenére sem lehet felkészülni az ehhez hasonló helyzetekre.

A rendőrség tájékoztatása szerint Baumann Péter kilenc és fél éve szerelt fel, 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves. A rendőrgyilkosság gyanúsítottja, Sz. Szilárd beismerő vallomást tett, ennek ellenére nem kizárt, hogy megússza a börtönbüntetést – ha viszont a bíróság bűnösnek találja őt, akár életfogytiglant is kaphat.

(Borítókép: Virágok és mécsesek Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr fotóinál az újbudai rendőrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án. Fotó: Lakatos Péter / MTI)