Sorra veszíti el bizalmasait Budavár polgármestere

BJASZ20130608006
2023.01.20. 14:55
Budavár Önkormányzatának kulturális cége körül csúcsosodott ki a polgármester és a többségbe került jobboldali ellenzéke között hónapok óta zajló pozícióharc. A konfliktus a kerületi újságot is magával rántotta, a lap nyomdájának gyanús szerződésbontása pedig akár büntetőjogi felelősséget is felvethet.

A tavaly áprilisi országgyűlési választások után zökkent ki a megszokott kerékvágásból Budapest I. kerületében az ügymenet; apró lépésekben, de azóta is folyamatosan szűkülnek a polgármesteri jogkörök. A kis budai kerületet irányító V. Naszályi Márta azóta vív pozícióharcot, mióta momentumos alpolgármestere, Gelencsér Ferenc áprilisban a parlamentbe távozott, az emiatt kiírt időközi képviselő-választást pedig a baloldali összefogás elvesztette. Két független képviselőnek már korábban megromlott a viszonya a polgármesterrel, ezért rendre a Fidesszel szavaznak, az új fideszes mandátummal pedig a jobboldal többségbe is került, aminek egyik első következménye az volt, hogy az SZMSZ megváltoztatásával megszüntették a májusban kinevezett társadalmi megbízatású alpolgármester, Korsós Borbála tisztségét. 

Úgy tudjuk, Varga Dániel és Zsitnyák János volt jobbikos képviselőknél már évekkel ezelőtt elszakadt a cérna, amikor 2021-ben a polgármesteri vezetés a

Borsos Miklós szobrászművész egykori 120 négyzetméteres várbeli lakásába költöztette a kommunista Párttörténeti Intézet utódaként működő Politikatörténeti Intézetet (PI).

Az ügyben a Párbeszéd helyi politikusai amellett érveltek, hogy felül kellene emelkedni a régi kommunista bűnök felhánytorgatásán, a jobboldal szerint viszont ez elvi kérdés. Annyi biztos, hogy a képviselő-testület a PI-tel egy évre kötött szerződését tavaly már nem is hosszabbította meg, így az intézet jogcím nélkül használhatta az ingatlant, bár a bérleti díjat azért továbbra is fizették. Tavaly év végén végül az önkormányzat arról döntött, hogy az intézettel felbontják a bérleti szerződést, az ingatlant pedig a jövőben kulturális célra hasznosítják.

A kulturális frontvonal

A Budavári Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Szebedi Dórát is leváltotta az új többség, a polgármester által újra megbízott ügyvezető cégbírósági bejegyzését pedig elutasította. A polgármesteri vezetés az indoklás nélkül felmondással nem értett egyet, mivel álláspontjuk szerint a munkáját jól végezte, panasz nem érkezett sem a képviselők, sem a kerületiek részéről. (Szebedinek 5 évre szóló, határozott idejű ügyvezetői kinevezése volt, amelyet nyílt pályázaton nyert el. Február elsejéig viszi még az ügyeket.) A kulturális ex lex állapot kialakulásának egyik okát korábban V. Naszályi Márta abban látta, hogy a Fidesz nem volt elégedett a Várnegyed című kerületi lap hangvételével, ezért az újság kiadói feladatát a Kulturális Kft. feladatává akarja tenni, ehhez pedig új ügyvezetőt keres. Jelenleg zajlik a pályáztatás, de a szigorú alkalmassági feltételek miatt az eddigi számos jelölt közül egyik sem tűnik megfelelőnek. A jobboldal szerint egyébként a kerületi lap a polgármester befolyása alatt állt, így csak javára válik, ha távolabb kerül a politikától. Varga Dániel független képviselő közösségi oldalán korábban azt tette közzé, hogy 

a polgármester a kerület kommunikációs vezetőjének és a Várnegyed újság főszerkesztőjének tiltakozása ellenére, a fejük felett átnyúlva, az utolsó pillanatban kivetette az interjúmat a lapból.

Állítása szerint az csak akkor jelenhetett volna meg a tervezett lapszámban, ha ő és Zsitnyák képviselő megfelelő módon szavaz bizonyos előterjesztésekről. Az interjú a képviselői Facebook-poszt után, a következő lapszámban megjelent.

Az újságot legutóbb december 15-én vehették kézbe az olvasók, januárban (még) nem készült el, s kérdés, hogy legközelebb mikor kerülhet a terjesztési pontokra, mivel a főszerkesztő, Csillag János a Fidesz átszervezési koncepciója miatt – közös megegyezéssel – a távozás mellett döntött. 

Nyomdahiba

A kerületi lapnak nemcsak a tartalmát, hanem a kinyomtatása körülményeit is éles kritika érte, ami mára odáig fajult, hogy a testület eseti vizsgálóbizottságot hozott létre, a hivatal pedig belső vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy az esetért ki a felelős, és mekkora vagyoni hátrányt okozhatott az önkormányzatnak a nyomdával kötött szerződés felmondása. Múlt februárban a Print Brokers Team Kft. úgy nyerte el a pályázatot, hogy nyomdai konkurenseinek árban aláígért, de három hónap múlva – költségei megnövekedésére hivatkozva – az ár megemelése érdekében szerződésmódosítást kért, amit a polgármester többször be is terjesztett, javaslatát viszont a testület rendre elutasította. 

Ezt követően az önkormányzat három alkalommal is – megszegve a határidőkre vonatkozó szerződéses előírásokat – későn utalt a nyomdának, így az novemberben felmondta a Budavár Önkormányzatával kötött kontraktust.

A gyanú szerint e pénzügyi manőver kötbér megfizetése nélkül „engedte ki” kvázi a nyomdát vállalt kötelezettségei alól. Az önkormányzat számára jogi tanácsadást az a Hőrich és Varga Ügyvédi Iroda végez, mely többször is szerepelt már különböző, baloldalhoz kötődő ügyekben. Így például védte Pikó András józsefvárosi polgármestert Kocsis Mátéval szemben; a csepeli vagyonkezelős ügyben pedig Szenteczky János – végül jogerősen elítélt – ügyvezetőt. Az ügyvédi iroda havi több mint 1,5 millió forintos díjazását a képviselő-testület nemrég a felére faragta le.

Úgy tudjuk, a nyomdaügy volt az utolsó csepp a pohárban, ami a jegyző és a polgármester közti viszonyt a végletekig elmérgesítette. Budavár önkormányzatánál ebben a ciklusban Németh Mónika már a harmadik jegyző. Az ő távozását épp a múlt héten jelentették be a vezetői értekezleten. Kérdésünkre az önkormányzat részéről röviden annyit válaszoltak: „Németh Mónika jegyző távozásának részleteiről jelenleg nem áll módunkban információval szolgálni.”

(Borítókép: A Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának épülete a főváros I. kerületében, a Kapisztrán tér 1.-ben. Fotó: Jászai Csaba / MTI)