Öt hónapos csecsemőt keres a rendőrség

2023.01.24. 19:45
Eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyként köröz a rendőrség egy öt hónapos csecsemőt, Szabó Kittit, akit a Magyar Nemzet értesülései szerint jogtalanul vett magához egy brit–afgán nemzetiségű pár. A kisbaba körözését még tavaly, karácsony előtt néhány nappal rendelte el a Dabasi Rendőrkapitányság. A lap úgy tudja, egy örökbefogadási eljárásban, de valószínűleg szabálytalanul került a külföldi párhoz.

A rendőrség oldalán elérhető körözési adatokból kiderül, hogy a tavaly augusztusban született Szabó Kittit 2022. december 21. óta keresi a Dabasi Rendőrkapitányság. A Magyar Nemzet rendőrségi forrásokból úgy értesült: az ügy hátterében egy gyámügyi eljárás áll: a babát egy brit férj és afgán felesége akarta örökbe fogadni, a kicsi Ócsán került nevelőszülőkhöz, amikor elkezdődött az örökbeadási eljárás. 

A lap azt írja, miután a kislány vér szerinti édesanyja lemondott a gyermekről, a gyámhivatal kiállította a szükséges papírokat. A házaspár megjelent Ócsán, a nevelőszülőtől kikérték a gyermeket, aki oda is adta nekik, ezt követően a külföldi pár ismeretlen helyre távozott. Az információk szerint a gyámhivatal eljárási hibát követett el, a hivatalos eljárás nem zárult le, a külföldi pár szabályellenesen vette magához a csecsemőt, és vitte magával.

A lap szerint a brit–afgán pár ellen még nem adtak ki körözést, valamint a gyermeket átadó nevelőszülő ellen sem indult eljárás. Az üggyel kapcsolatban keresték a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot és a rendőrséget, de egyelőre nem kaptak választ.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

3 órája

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

1 órája

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

2 órája

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

4 órája

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Címlapon
Fidesz: Magyar Péter és pártja mindig azt fogják tenni, amit a Néppárt mond

Fidesz: Magyar Péter és pártja mindig azt fogják tenni, amit a Néppárt mond

Videót tett közzé a kormánypárt.

44 perce

  • Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.

1 órája

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01