Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMÉrkeznek az emelt bérek, egy kezdő orvos már csaknem havi 700 ezret keres
A háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését, elismerve és megbecsülve munkájukat – mondta az államtitkár a kormány hivatalos Facebook-oldalára felkerült videónyilatkozatában.
Takács Péter emlékeztetett: 2010 óta több ütemben emelte a kormány az orvosok bérét, így a szakorvosok már többszörösét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt.
A mostani 11 százalékos béremeléssel egy kezdő orvos bére 687 ezer forintra, egy középkorú, huszonéves gyakorlattal rendelkező orvos bére 1 millió 650 ezer forintra emelkedett, egy idősebb, 40 éve pályán lévő orvos pedig alapbérként 2 millió 380 ezer forintot fog kapni – ismertette.
Az ápolók béremelését is folytatja a kormány: az ő bérüket 2010 óta már több mint háromszorosára emelték – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy idén júliusban, majd jövő év márciusában újabb ápolói béremelés következik, amivel a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű béremelést hajtják végre, alig több mint egy év alatt.
Takács Péter köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozó munkájáért. Megerősítette: a kormány azon van, hogy bérüket és munkakörülményeiket a mostani nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyamatosan javítsa.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán azt írta, hogy az egészségügyi dolgozók megemelt bére már pénteken érkezik.
(Borítókép: Hannah McKay / Pool / Getty Images)