Kínai invázió a Mátra legnagyobb sípályáján

Hogy repül az idő! Legutóbb napra pontosan két éve jártunk a Mátraszentistván Síparkban, a pandémia tetőpontján, kíváncsiak voltunk, vajon a koronavírus-világjárvány mennyire tette tönkre a honi síturizmust.

Nos, semennyire, két éve és tavaly is rekordokat döntött a forgalom a legmagasabban, 822 méter tengerszint feletti magasságban fekvő magyarországi síterepen, köszönhetően annak, hogy a szomszédos országok jelentős részében totális volt a lezárás. Nem volt hol síelniük a cseheknek, szlovákoknak, lengyeleknek, csak a Mátrában. Két éve még távoli, egzotikus országokból, például Izraelből érkező síturistákkal is beszélgettünk. 

Ez járt a fejemben, miközben Pásztónál lekanyarodtunk a 21-es útról, és megkezdtük a kapaszkodást a Felső-Mátra irányába. 

Lent plusz hét fok, odafent már nulla!

A hétfokos, tavaszias meleg nem sok jóval kecsegtetett, de aztán Pásztó-Hasznos után, áthaladva a Nógrád-Heves vármegyehatáron, hirtelen zuhanni kezdett a hőmérséklet. Mire megpillantottuk az autókkal dugig megtelt parkolót, és arcunkba vágott a jeges szél, megnyugodtunk: nulla fokban simán lehet síelni, hódeszkázni. 

Főleg, mióta feltalálták a hóágyút...

Merthogy a síparkban abból harminc darab gondoskodik a fehér matériáról, tudjuk meg Erbeszkorn Tamástól, régi kedves ismerősünktől, a sportközpont sajtófőnökétől, akinek a munkaköri leírása ennél jóval kiterjedtebb: a gyöngyösi illetőségű férfiú ahol tud, segít.  

A sípark szinte teljes kapacitással pörög, amihez nyilván az is hozzájárul, hogy egy jókora sátorban ebédhez gyülekeznek a 39. Villamosenergia-ipari Sítalálkozó (!) – ilyen is van, mi több, ha hinni lehet a sorszámnak, immár 39 éve... – résztvevői. A szektor dolgozói évről évre összegyűlnek Szentistvánban, hogy hódoljanak a téli sportoknak, no meg felhajtsanak néhány pohár forralt bort.

Merthogy a hüttében minden kapható, mi szem-szájnak ingere, csak legyen hozzá elég vastag az ember pénztárcája. Bizony, 2021 óta jócskán megszaladtak az árak. Akkor 800 forintba került két deci forralt bor, a háromdecis adag pedig egy kerek ezresbe. Most 1000, illetve 1450 forint a tarifa. Egy tányér babgulyás ötven forint híján 3000 forint (de legalább finom!), a rántott sertésszelet körettel 4400 forint.

Ez van, Pesten sem lakhat jól kevesebb pénzből az ember...

December 19-én kezdődött idén a szezon – tájékoztat vendéglátónk, miközben baktatunk a hüttétől a sípark legmagasabb pontja felé. – Húsz napon át szakadatlanul nyitva voltunk, akkor megérkezett a durva melegfront, és be kellett zárnunk. Múlt hét vége felé nyitottunk újra. 

Az idei szezon eddig jó közepes, vagy talán még annál is jobb, de nem éri el a tavalyit vagy az azt megelőzőt, ahogy már említettük, a pandémia paradox módon használt a forgalomnak.

„A tavalyi idényünk volt eddig a legjobb, 107 napon át szünet nélkül fogadtuk a sízőket, ez a rekordunk 2004 óta, amikor megnyitotta kapuit a sípark” – mondja a sajtófőnök, aki másodállásban influenszer is, 19 000 követővel rendelkező szájtot működtet a Facebookon. A Gyöngyös élőben című webhelyen mindent el lehet olvasni, ami a várossal és környékével kapcsolatos. Szerdán például a következő örömteli hír jelent meg vendéglátónk tollából:  „Nagyon havazik a Mátrában. Ilyen intenzitással estére akár 5 cm friss hó is lesz. Aki útnak indul, készüljön rá, mert a magasabb régiókban sok helyen megmarad a hó az utakon is.”

Ugyan az utakon nem maradt meg, de a hegyoldalakon itt fenn van hó, még ha el is kél a hóágyús rásegítés.

Áldás volt a síparknak a pandémia

Ami a pandémiás éveket illeti, 2021-ben például csak áprilisban kellett befejezni a szezont, addig volt hó. Az, hogy idén két hétre be kellett zárni a parkot, benne van a pakliban, jegyzi meg a sajtófőnök, tíz évből kettő ilyen van, hogy szünetet kell közbeiktatni a globális felmelegedés hatására.

Most 40-80 centiméter között van a hóréteg vastagsága, ennek persze csak egy része a természetes hó, a többi ágyúzott. Jövő héten, amikor beköszönt az az előrejelzett, jó mínusz tíz fokos szibériai hideg, akkor végképp elsőrangú lesz a havunk – teszi hozzá Tamás. – A mínusz tíz fokban mind a harminc hóágyúnkat bekapcsoljuk, két nap alatt kinyomjuk a teljes vízkészletünket, és azzal a hómennyiséggel akár a szezon végéig is elleszünk.

A hóágyúzáshoz szükséges vízmennyiséget négy kis mesterséges tó, valójában tározó biztosítja. A legalsót a Huta-patak táplálja, és onnan szivattyúzzák a feljebb fekvő tározókba az ágyúzáshoz szükséges vizet. Idén már 18 ezer köbméter vizet ágyúztak szét, úgymond kétszer kiágyúzták már a teljes vízkészletet, egy köbméter vízből nagyjából két és fél köbméter havat tudnak készíteni. Az olvadék pedig nem vész kárba, visszafolyik az alsó tóba, és onnan ismét ágyúzzák, azaz pörög az újrahasznosítás, a recycling. 

Harminc hóágyú dolgozik, ha nem is szakadatlanul, az egyiket ottjártunkkor is bekapcsolták, de aztán le is állították, mert az erős szél szanaszét fújta a friss mesterséges havat.

Nem olcsó mulatság a hóágyúk beszerzése, most folyik a régiek lecserélése digitális újakra, egy ágyú annyiba kerül, mint egy jobb gépkocsi, durván hétmillió forintba, és, mint említettük, harminc hóágyúja van a Síparknak. Gyors fejszámolás: testvérek között is bő kétszáz millióba kerül az agyúcsere...

Külön pálya a szerelmeseknek

Tíz pálya várja a vendégeket, a legmeredekebb, amelyik FIS-versenyek megrendezésére is alkalmas, most még zárva. A leghosszabb pálya 1200 méteres, most már a piros pálya is működik, sőt a Szerelmesek pályája is üzemel már. Az elnevezés magyarázata az, hogy különféle színes LED-lámpákkal megvilágítják a lejtőt, meghitt hangulatot kölcsönözve a síeléshez. Minden pénteken és szombaton este nyolcig nyitva van a Sípark, olyankor már bőven sötét van, úgyhogy a romantikus éjszakai sízésre is mód nyílik, hiszen kivilágítják a lejtőt. Sőt, a hétvégén a korán érkezőknek már reggel nyolckor kinyitják a pályát, a profik ezt szeretik, mert ilyenkor még nincs tömeg, és kipróbálhatják a tudásukat az ütközés kockázata nélkül a szűz havon.

Csak óvatosan!

Merthogy a síelés veszélyes üzem, erre figyelmeztet bennünket a pálya legmagasabb pontján, a liftháznál látható sítalpas hordágy. Ami nem fölösleges, a múltkor is ki kellett hívni a mentőket, mert egy vendég combcsonttörést szenvedett, iszonyatos fájdalmai voltak.

Amúgy üléses, azaz székes felvonó egy van, azt nem kevesebb, mint 900 millióból építették pár éve, a többi sílift úgynevezett csákányos, állva vontatják magukat a sízők a csúcsra. 

Mennyi az annyi?

Ezzel máris elérkeztünk a téli sportok neuralgikus pontjához, az árakhoz. A mostani szezonban volt szerencsém eltölteni pár napot az egyik felső kategóriás ausztriai síparadicsomban, Obertauernben, az ottani idegenforgalmi hivatal főnökétől tudom, hogy ott az egynapos síbérlet 53 euróba kerül, ami jelen kurzus szerint szűk 21 000 forint, alig emeltek néhány százalékot az áraikon. 

Mátraszentistvánban a teljes árú napi bérlet 13 500 forint, tavaly 10 000 volt, ami 35 százalékos emelkedést jelent. Ám tudni kell, hogy a villamosenergia ára a tízszeresére (!) nőtt, úgyhogy a jegyek áremelése csak a költségek töredékét fedezi, Tamásék nem is számítanak profitra ebben a szezonban, bármennyire is szépen érkeznek a vendégek. 

Január elseje óta kapjuk tízszeres áron a villanyáramot, de nem spórolunk a hóágyúzással, mert azzal nem is lehet – mondja Tamás. – Itt minden elektromos árammal működik, a szivattyúktól a hóágyúkig. Ha megkérdezné, vajon a vendégek elfogadták-e az áremelést, akkor csak annyit mondok: nézzen szét, és látja, mennyien vannak...

Az árképzés mechanizmusa egyébként a következő: megnézték a hasonló kategóriájú szlovákiai és szlovéniai pályák árait, és minimálisan alámentek azoknak. Egy obertauerni pályával értelmetlen az összehasonlítás, hiszen ott 1700 méter magasban annyival jobbak a természetei adottságok, hogy fölösleges összemérni az árakat.

Ottjártunkkor mintegy ötszázan népesítették be a lejtőket, a felvonón hatvan szék van, azok a székek folyton tele vannak. 

Ötvenezer forintba is fájhat egy nap

Lassan délután fél háromra jár az idő, kéne harapni valamit. Előbb megcsodáljuk a kilátást, a távolban élesen kivehetők a Magas-Tátra jóval több mint száz kilométerre lévő bércei, majd betérünk a hüttébe, ahol az étterem is működik. Teltház van, bőséges a választék, az árakat már említettük az imént. De aki eljön síelni Mátraszentistvánba, annak azért bele kell férnie egy 4400 forintos bécsi szeletnek, vagy akár két deci forralt bornak 1000 forintért.

Végignézve az ízléses faház enteriőrjén, deja vu érzésem támad; tucatnyi éve Ukrajnában jártam egy ökölvívó-csapattal, és megálltunk egy út menti fogadóban falatozni. Na, az a faház szakasztott mása volt a szentistváni hüttének. 

Nem véletlen – mosolyodik el Tamás. – Merthogy ezt a faházat Szentpéterváron készítették, mi úgymond lapra szerelve vettük meg, itt a helyszínen kellett összerakni. Akkoriban még nem volt divat székely építőmestereket hívni, a csíki rönkházak divatja még nem hódított mifelénk.

Nocsak, mi minden derül ki egy babgulyás elfogyasztása közben.

Mellettem egy fiatal pár várja az ebédjét, a férfi kimegy a hóra elintézni valamit, megszólítom a hölgyet. Tündének hívják, és életében most volt először síléc a lábán.

Ahhoz képest nem is ment rosszul, a párom az oktatóm – újságolja. – Nagyon élvezem, bár meg kell mondanom, nem olcsó mulatság. A sílift napi jegye 13 500 forint, egy pár síléc bérlése egy napra nagyjából ugyanannyi, 13 000 forint. Ha személyi trénert fogadok, az újabb 13 000 forint, de ha beállok egy csoportba, akkor csak 7000, nekem szerencsém van, mert a párom az oktatóm. Na most, ha megebédelek, az további ötezer forint, no és le is kell autózni Pestről, szóval, egy nap benne van tokkal, vonóval ötvenezer forintban. Az egészségügyben dolgozom, gondolhatja, hogy nem vet fel a pénz. De megéri, mert az élvezet osztályon felüli. 

Nyilván, különben Tünde nem lenne itt. 

Kínai kisfiú pórázon

Közben Tamás felhívja a figyelmünket egy érdekes jelenségre, amire egyébként magunk is felfigyeltünk: rengeteg a kínai vendég! Persze nem közvetlenül a Távol-Keletről ruccantak át Mátraszentistvánra sízni egy kicsit, hazánkban élő kínaiak ők, a gyerekek már itt születtek, úgy beszélnek magyarul, ahogy mi, a szülők kiejtésén persze érződik, hogy nem tőről metszett magyarok. 

Nem tudom az okát, de nagyon szeretnek síelni a kínaiak, és jól is megy nekik, nézze csak! – mutat körbe vendéglátónk. – Látja, ez például szabálytalan, az az apuka a csákányos felvonót megragadva az ölében hozza felfelé a csemetéjét. Tegnap láttam olyat is, hogy a papa pórázon vezette maga előtt a kisgyerekét sílécen, úgy siklottak lefelé a lejtőn óvatosan.

Készséggel elhisszük. Közben ólomszürke felhők gyülekeznek az égen, itt ebből hamarosan hózápor lesz, a szél is egyre hűvösebb, ideje elindulnunk hazafelé. A parkolóban meg kell tolnunk a kocsinkat, mert hiába a téli gumi, kipörög a kerék. De nem csak mi bajlódunk az elindulással, segítünk a szomszédos autónak, amelyik vészesen csúszkál a meredély széle felé. 

Aztán végül sikerrel jár a mentőakció, szomszédunkkal együtt megkezdjük a leereszkedést Pásztó, majd Budapest felé. 

(Borítókép: Németh Kata / Index)