Őrizetbe vették a debreceni diáklányt, aki féltékenységből késelte meg iskolatársát
Az MTI-nek megküldött közleményben azt írták, a bűnügyi felügyelet az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, de legfeljebb négy hónapra szól.
A bíróság rendelkezett arról, hogy ez idő alatt a lány nem hagyhatja el bejelentett lakhelyét engedély nélkül, csak hetente egy napon három órára mindennapi szükségleteinek biztosítása érdekében. A bűnügyi felügyelet szabályainak betartását az illetékes rendőrkapitányságnak kell ellenőriznie a diáklány mozgását nyomon követő technikai eszközzel.
Felidézték, hogy január 25-én 15 óra körül két fiatalkorú lány verekedett össze Debrecenben, a Vénkert városrészben lévő Sinai Miklós utcában. Egyikük elővett egy kést, amellyel többször megszúrta iskolatársát, aki életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
A rendelkezésre álló adatok szerint a konfliktus mögött egy fiú miatti féltékenység állt. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták a késsel támadó lányt – olvasható a közleményben.
A fiatalkorú lányt csütörtökön vette őrizetbe a rendőrség. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a gyanúsított bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta, ezt a bíróság megalapozottnak találta.
A döntést a bűncselekmény súlya mellett azzal indokolták, feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárás alatt elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne, emellett tartani lehet attól, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A bíróság végzése végleges.