Korábban már eltiltották a vezetéstől a férfit, aki halálos balesetet okozott az M0-son

2023.02.13. 12:24
Nem vállalta felelősségét a közlekedési baleset okozásában az a 33 éves férfi, aki két napig tartó menekülés és rendőrségi hajsza után feladta magát. Jogosítványa nincs, a járművezetéstől eltiltották, sorsára hagyta halálos, illetve könnyebben sérült áldozatait – közölte honlapján a rendőrség.

Mint megírtuk, 2023. február 12-én délután feladta magát az a 33 éves, érdi férfi, akit két napja kerestek a rendőrök egy halálos közlekedési baleset miatt.

Az M0-s autóúton 2023. február 10-én 12 óra 30 perc körül egy személyautó hátulról belecsapódott egy teherautóba, aminek következtében a kocsi jobb első ülésén utazó, 39 éves férfi meghalt, a hátul ülő, 30 éves nő könnyű sérülést szenvedett. A 33 éves sofőr segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A szökésben lévő férfi utáni hajsza két napig tartott, K. Károly végül jobbnak látta, ha feladja magát.

A rendőrség tájékoztatása szerint kihallgatásán a baleset okozásában nem ismerte el felelősségét. A történtek utáni viselkedésére adott magyarázata szerint „lesokkolt” és elfutott. Vezetői engedélye nincs, a bíróság korábban jogerősen eltiltotta a járművezetéstől.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset okozása, segítségnyújtás elmulasztása, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett férfivel szemben, egyben kezdeményezték letartóztatását.