Megjelent a határozat, jönnek az ország- és vármegyebérletek

BJASZ20221117012
2023.02.21. 08:12
A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent a kormány határozata az ország- és vármegyebérletek bevetetéséről. A kormány emellett azt is leszögezte, hány milliárd forintnyi forrást biztosít a programhoz.

Az ország- és vármegyebérletek bevezetését a hétvégén tartott beszédében jelentette be Orbán Viktor. A vármegyebérlet havi 9450 forintba, az országbérlet pedig 18 900 forintba kerül. A MÁV azóta azt is közölte, hogy a diákok mindkét bérlet esetében 90 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe.

Most a Magyar Közlönyben megjelent a helyközi ország- és vármegyebérletek bevezetéséről szóló kormányhatározat is. Ebben azt is leszögezték, hogy a bérleteket 2023. május 1-jén vezetik le, és hogy Pest vármegyében Budapest közigazgatási határáig lehet igénybe venni a helyi vármegyebérletet. 

A határozatban Lázár János építési és közlekedési minisztert kérték fel arra, hogy készítse elő a szükséges jogszabály-módosításokat, a pénzügyminisztert pedig arra kérték fel, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat.

Eközben egy másik kormányhatározatban már arról is rendelkeztek, hogy mennyi forrást kell biztosítani a programhoz. 

Abban azt írták, hogy a központi költségvetésből összesen 14 milliárd forintot csoportosítanak át a programhoz. Ebből az összegből 10,6 milliárdot az „Autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére” szánnak. További 3 milliárdot a vasúti szállítási költségtérítésére, 400 millió forintot pedig az elővárosi közösségi közlekedés költségtérítésére szánnak.

Az új program jó hírt jelenthet az ingázóknak, vagy például azoknak, akik a nyáron sokat szeretnének belföldön utazni (különösen akkor, ha diákok). A VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) szerint azonban vannak bizonyos árnyoldalai is az új intézkedésnek.

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)