Üzent a Deák téri késelő családja: Jól tette, hogy megszúrta
Ahogy arról beszámoltunk, a február 19-én az Erzsébet téren megkéselt áldozat édesanyja pénteken a Facebookon jelentette be, hogy a fia meghalt. A fiatalt két napig lélegeztették az intenzív osztályon, utána annyit javult az állapota, hogy képes volt önállóan lélegezni.
Ezt követően Péntek délben a családtagok feketére változtatták a Facebookon a profilképüket, az édesanyja pedig közzétette a gyászhírt.
„Kedves rokonok, ismerősök, Martin fiam itt hagyott minket” – írta bejegyzésében.
Üzent az elkövető családja
Vasárnap hajnalban két társaság szólalkozott össze a Deák téren, ahol egy fiatal fiú súlyosan megsérült, miután egy 18 éves fiatal halántékon szúrta. A rendőrség nyomára akadt a feltételezett támadónak, és tizenöt órán belül elfogták kőbányai lakásán.
Ugyanakkor a Blikk beszámolója szerint nem kért bocsánatot a családtól.
Sőt, azt üzenték nekik az elkövető rokonai, hogy Martin volt a hibás, és a családtagjuk „jól tette, hogy megszúrta”.