Újabb változás a dohányboltokban

D  MJ20130619021
2023.02.26. 17:02
A dohányboltokban 2024. január 1-jétől a pultvonal felett kizárólag dohánytermékek lesznek elhelyezhetők. A jogszabály a piaci szereplők szerint azonban nem egyértelmű.

Az új rendelet szerint a jövő év első napjától a dohányboltokban a pultvonal feletti területen kizárólag a dohánytermékek számára lehet megjelenítési lehetőséget biztosítani – hívta fel a figyelmet a 24.hu. A piaci szereplők szerint azonban pontosítani kellene a jogszabályt, ugyanis nem egyértelmű, hogy a trafikokban értékesíthető nem dohánytermékeket, például az üdítőket, energiaitalokat, alkoholt hogyan kell ezután az üzletben elhelyezni. A szövegezésből nem derül ki, hogy ehhez szükséges-e a hűtőket lecserélni. 

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke, Lengyel Antal a lapnak úgy fogalmazott, a dohánytermékek forgalmába csak azon termékek tartoznak bele, amelyek akár csak részben is dohányt tartalmaznak, azaz: 

  • a cigaretta,
  • cigarettadohány,
  • szivar,
  • szivarka,
  • pipadohány
  • és más fogyasztási dohány,
  • továbbá a füst nélküli dohánytermékek
  • és az új dohánytermék-kategóriák.

A határozat jelenlegi megfogalmazása szerint a dohányt nem tartalmazó hevítőkészülék,

öngyújtó, cigarettahüvely, cigarettapapír és dohányzási célú gyógynövénytermék sem helyezhető el a pultvonal felett

– mutatott rá Lengyel Antal, aki úgy véli, a jogalkotói szándék valószínűleg nem arra irányult, hogy ezek a termékek eltűnjenek a pultvonal feletti területről a trafikokban. Ennek tisztázása érdekében a szövetség szerint vagy az előírást kellene pontosítani, vagy az érintettek számára végrehajtási útmutatót kiadni. 

A dohányipari termékeket érintő másik jelentős változás még idén életbe lép: az Európai Bizottság döntése értelmében október 23-ától a hevített dohánytermékek közül betiltják az ízesítettek forgalomba hozatalát. 

(Borítókép: Mészáros János / MTI)