Kutatás készült arról, hogy a fideszesek vagy az ellenzékiek szeretik jobban Zámbó Jimmyt
Az IDEA Intézet reprezentatív kutatása szerint a huszonkét éve elhunyt Zámbó Jimmy dalait a megkérdezettek közel tizede nagyon szereti, 30 százalék szerint azonban ez „hangulatfüggő”. A megkérdezettek majdnem fele azt mondta, hogy „egyáltalán nem szereti”.
A beszámoló szerint az emberek 2 százaléka hallgat rendszeresen Jimmyt, a rajongók között valamivel több a nő, mint a férfi. Életkort tekintve az idősebbek kedvelik inkább, hiszen a fiatalok nem emlékezhetnek az aktív korszakára.
A legtöbben saját bevallásuk szerint azért szeretik a Jimmy-dalokat, mert rendkívülinek tartják az énekes hangját, tehetségét. Közülük sokan úgy vélik, számukra ismerős érzésekről énekelt. A rajongóit egyébként legnagyobb eséllyel a községekben élő, alacsonyabb iskolai végzettségű és rosszabb anyagi helyzetű emberek között kell keresni – derül ki a kutatásból.
Az RTL által közölt felmérésből az is kiderül, hogy az összes válaszadó inkább egyetért azzal az állítással, hogy
Zámbó Jimmyt a kulturális elit soha nem fogadta be.
A rendszeres hallgatók azonban nem értenek egyet ezzel, ők inkább hajlanak arra, hogy Jimmyt mindenki tisztelte.
Politikai szimpátia
Az IDEA kutatói rákérdeztek a politikai szimpátiára is. Zámbó Jimmy megítélésével összevetve igen érdekes eredményekre jutottak:
- a legtöbben (20 százalék) a Jobbik szavazói közül mondták azt, hogy nagyon szeretik a dalait.
- Ugyancsak viszonylag magas (13 százalék) a Jimmy-kedvelők aránya a volt Jobbik-elnök, Jakab Péter által létrehozott Nép Pártján Mozgalom szimpatizánsai körében.
- A kormánypárti szavazók között a teljes népességnél valamivel többen (11 százalék) kedvelik a dalait.
- A leginkább elutasítóak a Momentum-szavazók, 71 százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem szereti.
- A DK-szavazók közül 8, az MSZP-szavazók 7, a Mi Hazánk-szavazók közül pedig 6 százalék szereti a Zámbó Jimmy-dalokat.
A felmérés szerint a Párbeszéd és az LMP táborában ez a kategória elhanyagolható méretű.