Novák Katalin aláírt, törvényben korlátozzák a MOK jogait

20220516151331 PAP 7060
2023.03.02. 08:12
Az Országgyűlés sürgősségi eljárásban szavazta meg kedden az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény hétfőn benyújtott módosítását, amelyet Novák Katalin köztársasági elnök szerdán szentesített is.

Novák Katalin köztársasági elnök aláírta az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítását – derül ki a Magyar Közlöny friss, szerda esti számából. Ezzel a lépéssel a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogait korlátozza a kormány.

A törvénymódosítás értelmében: 

  • azonnali hatállyal megszűnik a kötelező orvosi kamarai tagság (csak az marad, aki úgy nyilatkozik),
  • a nem kamarai tagok is praktizálhatnak,
  • az etikai eljárások – a folyamatban lévőkkel együtt – pedig átkerülnek a MOK-tól az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.

A kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy 

A MAGYAR ORVOSI KAMARÁBAN (MOK) MEGLÉVŐ TAGSÁG NÉLKÜL IS VÉGEZHETŐ EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉG. A KAMARAI TAGSÁGOT ÖNKÉNTESEN ÉS BÁRMIKOR MEG LEHET SZÜNTETNI.

Amint arról az Index is beszámolt, az Országgyűlés sürgősségi eljárásban 122 igen és 31 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül megszavazta az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény hétfőn benyújtott módosítását.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az Országgyűlésben az előterjesztésről azt mondta: az a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosítását szolgálja.

Úgy fogalmazott, „azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestület jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait”.

Az államtitkár szerint „a legsötétebb kommunista időket” idézi az, hogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban.

Reagált a kamara

Az ATV Híradó arról kérdezte a Magyar Orvosi Kamarát, hogy mit lépnek az Országgyűlés által villámgyorsan jóváhagyott jogszabálymódosítás hatályba lépését követően. Azt válaszolták, hogy a MOK továbbra is szakmai kamaraként kíván dolgozni tagjai érdekében és az egészségügy jobbításáért.

Jelenleg minden tagot próbálunk megszólítani és minél többet megtartani. A jogi lépések lehetőségeit vizsgáljuk, azt tervezzük, hogy élünk velük

– írták.

Hozzátették: a kormány jelenlegi lépése semmiképpen sem javítja a túlterhelt egészségügyi dolgozók amúgy is feszült hangulatát, nem segíti elő megtartásukat, létszámuk növelését.

(Borítókép: Novák Katalin. Fotó: Papajcsik Péter / Index)