Életfogytiglant kaphat az a férfi, aki előre kitervelte, hogy megöli a rendőröket
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2020 októberében emelt vádat egy akkor 35 éves erdőkertesi férfival szemben, akit a Budapest Környéki Törvényszék előre kitervelten, aljas célból, hivatalos személy sérelmére és több ember ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt
17 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra
– olvasható az ügyészség közleményében.
A bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfi, aki Erdőkertes települést engedély nélkül nem hagyhatta el, 2020 januárjában elhatározta, hogy megszökik. Arra hivatkozva, hogy megsérült, felhívta a rendőrséget, és azt kérte, vigyék kórházba.
Úgy akart megszökni, hogy a rendőröket megöli,
ezért magához vett egy kést, valamint közel egymillió forintot.
Orvosi ellátása után a váci rendőrkapitányság két járőre szállította vissza lakóhelyére a férfit, aki a település közelében a mellette ülő rendőrnőt az ajtónak szorította, és a ruházatból elővett késsel kétszer nyakon szúrta. A támadást észlelte a járművet vezető rendőr, ráfogott az elkövető újabb szúrásra lendülő kezére és a késre, ám
a fogásból kiszabadulva a férfi megvágta a rendőr ujját.
A támadó a rendőr felé fordult, és azért, hogy őt is megölje, fentről lefelé irányuló kaszáló mozdulattal a nyaka felé szúrt, azonban a rendőr hárító mozdulatként felsőtestével hátramozdult, így csak arcának jobb oldala sérült meg.
Ekkor a rendőr ismét ráfogott a vádlott csuklójára, miközben a jármű hátsó ajtajához szorított járőrtársa, a rendőrnő elővette szolgálati lőfegyverét, azonban annak csövére az elkövető ráfogott, és a jármű vezetője felé irányította, miközben megpróbálta a fegyvert megszerezni. Végül a kitartóan védekező rendőrnő a fegyverét megtartva, a bekötött biztonsági öv alól kibújva az álló járőrautóból kiszállt,
fegyverét csőre töltötte, majd a vádlottat felszólította, hogy adja meg magát.
A férfi ekkor a kését átadta a rendőrnek.
Ezt követően érkezett a helyszínre egy megerősítő járőr, akinek az egyik tagja megkísérelte a vádlottat megbilincselni, aki eközben az intézkedő rendőrt megrúgta, vállal, kézzel meglökte, így akadályozva az intézkedést. Ezután a rendőrök földre vitték a vádlottat, megbilincselték.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére
életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabásáért fellebbezett
azzal, hogy a büntetéséből csak 40 év elteltével legyen feltételes szabadságra bocsátható. A vádlott védője enyhítésért fellebbezett.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához előterjesztett másodfokú indítványával az ügyészi fellebbezést fenntartotta, egyben kezdeményezte a védői fellebbezés elutasítását. A vádlott a másodfokú eljárás befejezését letartóztatásban várja – áll a közleményben.