A háborúról vitatkoznak az Országgyűlésben
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Az előző héten maratoni üléssel kezdődött a parlament tavaszi ülésszaka, amelyet ebben a cikkünkben közvetítünk. Másnap pedig az Országgyűlés egy új törvénymódosítást fogadott el az Orvosi Kamarával kapcsolatban is, ami nagy visszhangot váltott ki.
A következő napokban ismét összeülnek a honatyák. Az MTI szerint hétfőn 13 órakor kezdődik meg az ülés, és egy képviselői eskütétel lesz az első napirendi pont: a DK-s Ráczné Földi Judit léphet hivatalba, aki ő a közelmúltban meghalt párttársa, Kordás László mandátumát veszi át.
A napirend elfogadása után interpellációk lesznek, majd két kereskedelmi partnerségi megállapodásról határozhat a parlament. Utána több mint másfél órán keresztül azonnali kérdések és kérdések hangzanak el, erre lehet számítani a hétfői ülésnapon,
A legkiélezettebb vitára azonban kedden lehet számítani.
Aznap reggel 9 órakor kezdi meg a munkát a parlament napirend előtti felszólalásokkal, és ezt követi az orosz–ukrán háború egyéves évfordulója alkalmából beterjesztett kormánypárti határozati javaslat vitája. Az ülésen várhatóan kemény vita lesz arról, hogy milyen álláspontot kellene képviselnie Magyarországnak a háborúban.
„Kifejezzük elkötelezettségünket a béke mellett. Azt várjuk el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy mielőbb a béke érdekében lépjen fel, és kerülje azokat a lépéseket, amelyek a háborúk kiterjedésével járnak. Ismételten elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelemre,
ugyanakkor senki nem kényszeríthet bennünket arra, hogy bármely ország érdekeit saját hazánk, Magyarország érdekei elé helyezzük
– fogalmazott az Infostart szerint ezzel kapcsolatban Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az előző héten.
Kedden napirendre kerül még a háború mellett a panaszok és a közérdekű bejelentések szabályozásának kérdése is. Utána a szerdai ülésnap már kevésbé ígérkezik érdekesnek: aznap reggel 9 órától a Magyar Nemzeti Bank 2021-es üzleti jelentését és beszámolóját hallgatja meg az Országgyűlés.
(Borítókép: Az Országgyűlés plenáris ülése 2023. február 28-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)