Porcukorral felütött kokainnal üzletelt egy férfi Erzsébetvárosban

2023.03.07. 09:16
Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint valódi kábítószer mellett porcukorral hígított kokainnal is üzletelt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki 2023. március 3-án 22 óra 40 perc körül az utcán adott el drogot egy külföldinek. A gyanús üzletet az erzsébetvárosi rendőrök észrevették, majd az átadás után elfogták és mintavételre állították elő mindkét férfit. A külföldinél megtalálták az előzőleg vásárolt két tasak fehér port. Az elsődleges vizsgálat szerint az egyik pakett kokaint tartalmazott, míg a másik főleg porcukrot, kábítószer nyomaival. Az árusnál és lakásán további kábítószergyanús anyagokat és azok adagolásához használt eszközöket is találtak a rendőrök − írja honlapján a rendőrség. 

A 26 éves V. Viktort a VII. kerületi nyomozók kábítószer-kereskedelem vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, míg vásárlójával szemben kábítószer birtoklása vétség miatt indul eljárás.

A belvárosi utcákon nem példa nélkül való, hogy a dílerek − elsősorban a külföldi vásárlók megtévesztésére ­− különböző legálisan beszerezhető, ártalmatlan anyagokat adnak el kábítószerként. A kamudrogok között előfordult már a kokainként árult sütőpor, marihuánának mondott majoránna, hasisként eladott csokoládészelet, illetve egy állatfigurás vitamintabletta, amit extasyként értékesítettek. Amennyiben valódi drog nincs a terjesztőknél, a rendőrök csalás miatt járhatnak el velük szemben.