kábítószer-kereskedelem
205 találat az Indexről, és a környékéről.
Eltévedt embereket is simán kivégeztetett a legkeresettebb bűnöző.
A részletekről Horváth László kormánybiztos számolt be.
A 300 nyomozó mozgósításával zajló ügyben négy kiskorút is őrizetbe vettek.
Országosan több 100 kilogramm kábítószert foglaltak le.
A bűnösség beismerése már nem lesz elég.
A kormánybiztost kérdeztük.
Egy budapesti, egy Hajdú-Bihar és egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei díler került kézre.
Videón, ahogy a rendőrség több mint 50 kilogramm kábítószert foglal le.
A küldemények Spanyolországból érkeztek.
Horváth László szerint teljes vagyonelkobzás várhat azokra, akiket tetten érnek.
A legsúlyosabb tétel kilenc év és hat hónap hosszúságú.
Még a kábítószer fogalma is változik.
Mindkét esetben nagy mennyiségű kábítószert és készpénzt találtak.
A miniszterelnök a dél-hevesi Tarnazsadányban egyeztetett Horváth Lászlóval.
Az egyik esetben több mint 10 millió forint értékben foglaltak le kábítószert.
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
Három kiskorúból és egy 21 évesből állt a banda.
2025.03.13. 17:19 Módosítva: 2025-03-14 10:22:38
A Második Reformkor elnöke szerint a herbálpokol társadalmi és közbiztonsági válságot okoz.
Az elkövetők állandó vevőkört alakítottak ki, többen is napi szinten jártak hozzájuk vásárolni.
Közleményükben még a kábítószer-fogyasztás negatív hatásait is felsorolják.
Svédasztal volt a pszichoaktív anyagokból.
A kormánybiztos szerint az országban nincs helye a kábítószer-liberalizációnak.
Az elmúlt évek legnagyobb fogása.
Kemény büntetésekről és zéró toleranciáról beszélt a kormánybiztos.
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
Videóval jelentkezett a miniszterelnök.
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
A 72 éves asszony hónapok óta kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott.
A drogellenes küzdelem helyzete katasztrofális a belga fővárosban.
Két hét alatt ez volt a hatodik hasonló eset.
Nem mindennapi felhasználása ez a többnyire vidámparkokból ismert öltözetnek.
A lakosságot arra szólította fel, hogy ne kezdjenek önbíráskodásba.
A rendőrség hétfőn vette őrizetbe kétévnyi üldözés után.
Fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte az ügyészség.
Már többször elítélték kábítószer birtoklása és kereskedelme miatt.
Az intézkedés hátterében a két ország közötti diplomáciai feszültségek állhatnak.
2024. december 28., 12:27
A férfit még 2007-ben ítéltek halálra kábítószer-kereskedelem miatt.
2024. december 25., 16:07
Otthon nyugodtan sétálhat a drogkereskedő.
2024. december 13., 10:26
A feltételezett elkövető már eddig is bűnügyi felügyelet alatt állt drogkereskedelem miatt.
2024. november 25., 10:51
Kokaint és marihuánát is adott, cserébe négymilliót kért.
2024. november 18., 15:49
Egy ittas vezetőt és egy keresett személyt is elfogtak.
2024. november 11., 06:02
A tálibok lefejezték az ópiumtermesztést, helyére beugrottak a szintetikus drogok.
A rendőrök előtt nem is tagadta, hogy füvet szívott.
Az elsőrendű vádlott többszörös visszaeső volt.
A férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás.
Mára a világ minden részére kiterjesztették a működésüket.
2024. szeptember 4., 17:16
Nagy bajban vannak a marihuána- és speedfogyasztók.
2024. augusztus 30., 18:01
Ukrajnában is jelentős mennyiségű kábítószer-alapanyagot foglaltak le.
2024. augusztus 17., 07:27
A rendőrség is tehetetlen.
2024. augusztus 15., 10:11
Amfetamint, kokaint és ecstasyt is találtak náluk a rendőrök.
2024. augusztus 2., 11:27
A lakók szerint a hajléktalanok száma a választások előtt nőtt meg.
Polgár és Prügy környékén árulták a szert.
A hatóságok fellépése eddig felemás eredményt hozott.
A tettesek indítéka egyelőre nem tisztázott.
Kábítószer-kereskedelemben volt vétkes.
Evelin Banev a rettegett calabriai maffiának is szerzett drogot.
A dark weben kereskedett kábítószerrel.
Négy személygépkocsit és arany ékszereket is lefoglaltak.
A gyanú szerint a férfi január óta rendszeresen értékesített amfetamintartalmú kábítószert.