Extrém cuki leopárd született a Miskolci Állatkertben
További Belföld cikkek
- Ungár Péter: Magyar Péter úgy akar kormányváltást, hogy közben a 444-nél szomorkodjanak
- Hivatalosan is Cseh Katalinhoz került Fekete-Győr András mandátuma
- Jönnek a fizetésemelések, de kik járhatnak tényleg jól jövőre?
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
A január 25-én született kölyök az első állatorvosi vizsgálatán megkapta a kötelező védőoltásokat, valamint az azonosítására szolgáló microchipet, és megmérték a súlyát is, amely azt igazolja, hogy jól fejlődik – tájékoztatott honlapján a Miskolci Állatkert szerdán.
Közölték, a kölyök fő táplálékát még az anyatej jelenti, de már kóstolgatja a húst is. Kiderült az is, hogy hímről van szó, aki azonban nevet még nem kapott. A névadáshoz az állatkertbe látogatók segítségét fogják kérni március 15-én, akik aznap szavazhatnak majd a kis leopárd nevére.
A Miskolci Állatkert első perzsa leopárdja, az akkor hároméves nőstény, Tareca 2012-ben érkezett Portugáliából, a Lisszaboni Állatkertből az európai fajmegőrzési program keretében. 2017-ben jött világra első kölyke, Touran, amely jelenleg már az izraeli Haifa állatkertjének lakója. Tareca 2022-ben kapott új párt Augsburgból, „frigyük” eredményeként született meg első kölykük január 25-én.
Egyre kevesebb leopárd él a Földön
A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, hiszen Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően.
Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott, különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra (Panthera pardus saxicolor), amelyből becslések szerint legfeljebb ezer példány élhet szabadon.
A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az elsők között hoztak létre összehangolt tenyészprogramot az 1980-as években. Jelenleg Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben a fajnak mintegy 100 egyede él, köztük három Miskolcon – írta az állatkert.