Életveszélyes fenyegetést kapott Deák Dániel, a Megafon tagja
A délelőttöt a rendőrségen töltöttem, illetve a rendőrség is kiszállt az otthonomba, ugyanis életveszélyes fenyegetést kaptam
– közölte Facebook-posztjában Deák Dániel politológus, a Megafon Központ tagja.
Bejegyzésében arról írt, hogy a Szikra Mozgalom egyik rajongója megfenyegette, hogy csőbombát rejtett el lakásában, amely 5 és fél óra múlva felrobban.
Deák Dániel közölte, a tűzszerészek nem találtak bombát a lakásában.
Ez az eset is jól jelzi: a balliberális politikusok már olyan szinten felhergelték a követőiket, hogy ilyen életveszélyes fenyegetéseket is megengednek maguknak
– írta.
Deák Dániel az után kapta a fenyegetést, miután új közösségi oldalt kellett indítania, ugyanis a Bite Zsolt-ügy miatt korlátozták a korábbi Facebook-oldalát.
Az ügyről az Index is írt, amely szerint egy 39 éves pedagógiai asszisztens a TikTokon úgy nyilatkozott, hogy rendben van, ha egy 15 éves fiú a szeretője. Később az is kiderült, hogy több kiskorúval beszélt obszcén módon, és képeket is kért tőlük.
Később a Facebook letiltotta Deák posztját, amelyet a botrányról osztott meg.
A politológus a fenyegetés kapcsán kijelentette, az eset nem rettentette el további politikai tevékenységeitől.
Üzenem: nem járnak sikerrel, minden ilyen és ehhez hasonló fenyegetés ellenére is tovább folytatom, nem hagyom magam megfélemlíteni!
– közölte.
Deák Dániel feljelentette az elkövetőt, a büntetőeljárás elindult. Hozzátette, hamarosan videóban részletesen beszámol az ügyről.