Nagy nap lesz nagyszombat a Balatonon

D  VG20220416023
2023.03.19. 06:58
Április 8-ától indul a balatoni hajózási szezon, amelynek első hajója Siófokról indul útnak. A részletes információk szerint tavasszal még csak bizonyos időszakokban és irányokba közlekednek a járatok.

A hagyományoknak megfelelően minden évben nagyszombaton indul a hajózási szezon a Balatonon. Ez idén sincs másképp, így a Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.) első menetrendi hajója április 8-ától várja majd az utasokat – írja a hírbalaton.hu.

A portál a hajózási társaság közlése alapján arról is beszámolt, hogy az első útnak induló hajó 9 órai kezdettel a Szent Miklós lesz, amely Siófokról Balatonfüredre megy majd. A hajón Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója is tájékoztatót tart.

10 órakor kezdődik Balatonfüreden a város első hajót fogadó ünnepi műsora, ezután a Szent Miklós ingyenes sétakört tesz az érdeklődőkkel.

Mint írják, tavasszal a korábbi évekhez hasonlóan nagyszombat után még csak a hétvégéken, az ünnepeken, valamint a fő útvonalakon – például Fonyód–Badacsony és Siófok–Tihany–Balatonfüred között – fognak közlekedni a menetrend szerinti hajók.

Jó évre számít a Bahart

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a várakozások szerint akár a legutóbbi, 2019-es rekordévet is felülmúlhatja 2023 a balatoni hajózásban.

Veigl Gábor tájékoztatása szerint a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél.

A 2023-ra is optimisták a vállalat forgalmi becslései,  kiindulva a jelenleg is közlekedő komp kiemelkedő forgalmából, a megnövekedett rendezvények számából, valamint a programhajó iránti igényekből. 

(Borítókép: A Szent Miklós hajó indulás után Balatonfüreden a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 176. hajózási szezonjának első napján, 2022. április 16-án. Fotó: Varga György / MTI)