Sörcsapot, hamburgerhúst és Trabant-kuplungot is loptak a kalocsai rémek
Egy házba a nyitott ajtón keresztül surrantak be idegenek. Azt használták ki, hogy a sértett az udvaron kertészkedett; tőle arany ékszereket és készpénzt emeltek el. Azokból a házakból, ahol láthatóan nem volt lakó, leszerelték és eltulajdonították a radiátorokat, fűtéscsöveket, vízcsapokat.
Az ismeretlenek előtt nem volt akadály, és nem is válogattak. Egy külterületi tanyáról 18 darab − karám építéséhez vásárolt − akáckarót vittek el, egy hűtőkonténerből pedig hamburgerhúst, 18 kilogramm marhahúst és egy komplett sörcsapot loptak el a hozzá tartozó reduktorral együtt − közölte honlapján a rendőrség.
A tanúk elmondása, valamint a nyomok és térfigyelő kamerák adatainak elemzése közben a nyomozók előtt körvonalazódott, hogy egy bűnbandával lehet dolguk. A csoport tagjainak személyazonosságát egyenként beazonosították, és mindenkinél kutatást tartottak, mely során néhány, korábban eltulajdonított dolgot megtaláltak.
A rendőrök végül összesen hét gyanúsítottat hallgattak ki tizenkét lopási ügyben. Öt férfit vettek őrizetbe, közülük négyen jelenleg is letartóztatásban vannak, ötödik társuk pedig egy más ügyben kapott letöltendő börtönbüntetését tölti. Ketten szabadlábon védekezhetnek.
A nyomozást a Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a napokban lezárták, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.