Gombóc Artúr szobra visszakerült a helyére
Kolodko Mihály szobrát januárban távolították el a tihanyi Pisky sétányról, mivel meglazult, és Tósoki Imre polgármester közölte, hogy az erősebb, ellenállóbb alaphoz és ragasztáshoz meg kell várni a jobb időjárási körülményeket.
Most Gombóc Artúr miniszobra visszakerült a helyére, és várja a balatoni panorámában gyönyörködőket, valamint a turisták által ajándékozott Balaton-szeleteket vagy más édességeket – számolt be a We Love Balaton.
Az Ungvárból származó Kolodko Mihály szobrász kis méretű szobrai már kikerültek fővárosi és más magyar települések közterületeire és épületbelsőkbe is.
Kolodko Mihály botrányba is keveredett már pár éve egy vörös csillagos usánkát ábrázoló szobor miatt. Akkor a Mi Hazánk egyik politikusa, Fülöp Erik azt a helyéről leverte. Korábban készítettünk egy gyűjtést, amelyben megtalálhatók a szobrász korábbi munkái, ezt itt találja.