Ez a magyar férfi lett az év hétköznapi roma hőse

2023.04.08. 21:19
Kovács Richárd kapta idén az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt díjat – közölte a Roma Sajtóközpont szombaton az MTI-vel. Az idei megméretésen tíz jelöltre lehetett szavazni.

A nyertes Kovács Richárd jelenleg a Dombóvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán dolgozik főhadnagyként. A Tudományos Diákkörön Etnikai profilalkotás a rendőri intézkedések során című dolgozatával különdíjat érdemelt ki. Többször nyerte el a testépítésért járó Mr. Zsaru címet, és több éremmel tért haza az Egyesült Államokban megrendezett World Police and Fire Gamesről is.

Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának romológia szakán tanul, emellett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán joghallgató,

a tervek szerint jövőre szerzi meg a doktori címet. 

Kutatási területe a mélyszegénység és a rendészet szociológia.  A gyerekeknek azt szeretné megmutatni, hogy kitartással, sporttal és tanulással milyen eredményeket lehet elérni. A korábbi kampányokban betöltött fontos szerepük miatt posztumusz Aranypánt emlékdíjban részesült a Budapest Jazz Klubban tartott díjátadó gálán Mundér Gusztáv és Setét Jenő – írták.

1971-ben e napon ült össze az első Roma Világkongresszus, ennek tiszteletére április 8-át később nemzetközi roma nappá nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

Magyarországon ekkor adja át a Roma Sajtóközpont – idén az 1 Magyarország Kezdeményezéssel együttműködve – a 2015-ben alapított, az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt díjat. A koronavírus-járvány miatt utoljára 2019-ben átadott, idén hatodik alkalommal meghirdetett elismerés célja, hogy évről évre olyan embereket mutasson be a nagyközönségnek, akik foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és emellett önazonos romaként élik mindennapjaikat.

Az aranypánt kifejezés is a romák többségének kettős identitását szimbolizálja – írták a közleményben.