A kormány is egyetért a Nemzetközi Beruházási Bankból való kilépéssel
További Belföld cikkek
-
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
- Brüsszelezve üzent Szentkirályi Alexandra nőnap alkalmából Magyar Péternek
- Egészségügyi államtitkár: A Magyar Orvosi Kamara beállt az ellenzéknek kampányolni
- Megjelent a tervezet, így drágulhat a közösségi közlekedés Budapesten
- Holttestet találtak a Börzsönyben
A magyar kormány egyetért azzal, hogy Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bankban fennálló tagságáról lemondjon – derült ki a csütörtök esti Magyar Közlönyből. Egyúttal visszavonták azt a határozatot is, amely Magyarország képviseletéről szól a Nemzetközi Beruházási Bank Kormányzótanácsában.
Mint megírtuk, az újabb amerikai szankciók bejelentése után a kabinet áttekintette a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) helyzetét. A budapesti amerikai nagykövet, David Pressman bejelentését követően ugyanis úgy döntöttek: visszahívják a kormányzati delegáltakat a bankból.
Az Egyesült Államok szerdán újabb ötven személyre és intézményre vetett ki szankciókat, és a listán a budapesti székhelyű NBB is szerepelt. David Pressman budapesti amerikai nagykövet úgy fogalmazott a bejelentéskor, hogy „a Kreml által finanszírozott platform jelenléte Magyarországon veszélyt jelent az európai országokra és a szövetségesekre”.
Az 1970 óta létező NBB eredetileg a KGST-országok bankja volt, és a tagországok vállalatait hitelezte. Jelenleg főként kis- és középvállalkozásokat támogat a bank a tagországaiban, és infrastrukturális projektek finanszírozásában vesz részt. Székhelye 2019 óta Budapesten van.
A magyar sajtóban már napokkal korábban megjelentek olyan hírek, miszerint Washington egyre problémásabbnak tartja azt, hogy Budapest a központja a sokak által orosz kémbankként emlegetett Nemzetközi Beruházási Banknak.
Pontosan mit is jelentett be az amerikai nagykövet?
Fokozódni fog a feszültség Amerika és Magyarország között.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
2 órája
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
6 órája