A jó idővel együtt Káosz kapitány is megjelent a magyar utakon
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Az M1-esen, Komárom térségében a 79-es kilométernél korábban baleset történt. A korlátozást már feloldották, a torlódás viszont továbbra is jelentős, több kilométeres – annak ellenére, hogy a forgalom mindkét sávon megindulhatott. Aki teheti, már a 67-es jelű Tata/Környe csomópontnál hajtson le a pályáról, és az 1-es főúton vagy kisebb kerülővel a Kocs–Nagyigmánd útvonalon kerüljön – tanácsolta az autósoknak az információs oldal.
Az M7-es autópályán Zamárdi és a Kőröshegyi völgyhíd közötti szakaszon, valamint Balatonőszöd térségében a 115-ös kilométertől a 118-as kilométerig, illetve a 130-as és a 133-as kilométer között a Letenye felé vezető oldalt lezárták. A forgalmat a Budapest felé vezető oldalra terelik át, ahol irányonként egy-egy sávon haladhatnak a járművek.
Az M3-as autópályán a főváros irányába, a káli szakaszon a 101-es és 90-es kilométer között lezárták a belső sávot egy néhány nap múlva kezdődő munkavégzés miatt. A forgalom a külső és a leállósávon halad. Szintén Budapest felé a munkavégzés kapcsán a közeli, 92-es kilométernél lévő Kisasszonytéri pihenőhelyet is lezárták. Helyette a 106-os kilométernél a Rekettyés pihenőt vagy a 87-es kilométernél a Nagyfüged pihenőhelyet lehet használni, írta az MTI.
A fővárosban nem érdemes erőltetni az autózást ezen a hétvégén
Április 22-én, szombaton rendezik meg az I Bike Budapest kerékpáros felvonulást. Emellett a hétvégén tartják a 38. Telekom Vivicittá Városvédő Futást, ami miatt április 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap több helyen is lezárásokra kell készülni a fővárosban.
Április 22-én, szombaton 14.00-tól korlátozásokra kell készülni a Margit-sziget–Árpád híd–Népfürdő utca–Carl Lutz rakpart–Jászai Mari tér–Margit híd–Margit-sziget útvonalon.
Április 23-án, vasárnap reggeltől korlátozásokra kell készülni a Margit-sziget–Árpád híd–Népfürdő utca–Pesti alsó rakpart–Közraktár utca–Fővám tér–Szabadság híd–Szent Gellért tér–Műegyetem rakpart–Pázmány Péter sétány–Budai alsó rakpart–Döbrentei tér–Várkert rakpart–Szarvas tér–Attila út–Alagút–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Halász utca–Budai alsó rakpart–Árpád fejedelem útja–Szentlélek tér–Árpád híd–Margit-sziget útvonalon.
A további részletekről ebben a cikkben írtunk részletesen.