Hadházy Ákos elmondta, kit vittek el a rendőrök a Karmelita elől
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
A miniszterelnök hivatala előtt, a Karmelita kolostornál szerda este tartottak tüntetést, a rendőrök könnygázzal oszlatták a demonstrálókat.
Hadházy Ákos egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy a rendőrök egyedüliként egy volt gazdasági főnyomozót, Csőgör Pétert vettek őrizetbe a tüntetés után (a politikus korábbról ismeri őt, ugyanis a menesztéséről tavaly nyáron ő számolt be egy Facebook-posztban).
A bejegyzésben közölte, hogy telefonon tudott beszélni Csőgörrel,
akit hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt tartottak benn.
A politikus azt írta, hogy szerinte a rendőrök jogtalanul jártak el a volt főnyomozóval szemben, és azt is felvetette, hogy szerinte „akár egyszerű bosszú is lehet” az eset hátterében, „az exrendőr ugyanis a minap felháborodottan posztolt arról a kollégájáról, aki a legutóbbi alkalomkor törvénytelenül lépett fel gyerekek ellen”.
Később kiengedték
Csütörtök délután Hadházy Ákos már arról számolt be egy újabb posztban, hogy a volt főnyomozót kiengedték a rendőrök, nem rendelték el az előzetes letartóztatását, és nem is gyanúsították meg.
Kommentárában azt fűzte hozzá, hogy szerinte az igazolja: Csőgört törvénytelenül állították elő, és vetettek be ellene könnygázt. Végül azt írta: szerinte az esetből azt kell levonni tanulságként, hogy a következő demonstráción még többen kell elmenniük, mert akkor a rendőrök nem merik megtenni ugyanezt.