Aggasztó macskákkal kellett megküzdeniük a diákoknak az angolérettségin

Csütörtökön angolból bizonyíthatnak az érettségiző diákok, a középszintű vizsgára 45 864-en, emelt szintű vizsgára 18 848-an jelentkeztek. Az írásbeli mindkét esetben négy részből áll, nem sokkal 9 óra után az első feladatok is megérkeztek.

Mint megírtuk, csütörtökön angollal folytatódik az érettségi hét a középiskolákban. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 45 864-en vizsgáznak, számukra az írásbeli összesen négy részből áll, és 117 a maximálisan megszerezhető pontszám.

Mindez úgy áll össze, hogy az olvasott és hallott szövegértésért 33-33, a nyelvhelyességért 18, az íráskészségért pedig szintén 33 pont jár. A feladatok megoldására összesen 180 percet kapnak a tanulók, akik a szövegalkotáshoz nyomtatott szótárat is használhatnak. Emelt szintű vizsgára 18 848-an jelentkeztek, az írásbeli itt is négy részből áll, a feladatok megoldására azonban 240 perc áll rendelkezésre, a maximálisan megszerezhető pontszám pedig 120.

Mint ismert, az emelt szintű érettséginél 60 százalék elérése esetén a teljesítmény egy középfokú (B2), komplex típusú, 40–59 százalék elérése pedig egy alapfokú (B1), komplex típusú nyelvvizsgával ér fel.

Most az is kiderült, hogy milyen feladatokat kaptak a vizsgázók a középszintű érettségi első részében. Az Eduline szerint az olvasott szövegértési feladatsorban

kutyákról, stresszről, városi könyvtárról, internetelérésről egy hegyen, valamint szabadulószobákról kaptak feladatokat a végzősök. 

Középszinten 60, emelt szinten pedig 70 perc van a feladatok elvégzésére, így az olvasott szövegértéssel 10-kor és 10 óra 10 perckor fognak végezni a diákok. Ezt követően a nyelvtannal folytatódik az angolérettségi (a későbbiekben arról is beszámolunk, hogy ott milyen feladatokat kaptak a diákok). 

Aggasztó macskák, Jane Goodall, Simon and Garfunkel a folytatásban

Frissítés: az Eduline szerint a vizsga második, nyelvtani részében középszinten légiutas-kísérők, Jane Goodall, valamint egy anekdota került elő az Egyesült Államok egy korábbi elnökéről. 

Ezután jött a listening, vagyis a halott szöveg értése, amely feladatrésznél a témák

a cukor és Mary Poppins, a Simon and Garfunkel együttes, valamint egy archeológussal készült interjú voltak.

A fináléban aztán jött a levélírás: az íráskészséget felmérő feladatsorban a diákoknak egy cambridge-i programot kellett maguknak és egy barátjuknak összeállítaniuk, majd egy macskák miatt aggódó lánynak kellett válaszlevelet írniuk.