Hat kórházban kezelik a szlovákiai busztragédia magyar sérültjeit

Képernyőfotó 2023-05-15 - 14.41.45.png
2023.05.15. 18:18
Magyar áldozata van annak a szlovákiai balesetnek, amely a D2-es autópályán történt, amikor egy magyar autóbusz ütközött össze egy kamionnal. A hírek szerint 59 sérültje van az esetnek. Az autóbuszon miskolci és budapesti nyugdíjasok utaztak. Menczer Tamás az Indexnek beszélt a legfrissebb információkról.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a hétfőn történt szlovákiai buszbalesetnek 13 súlyos, 8 közepesen súlyos és 37 könnyebb sérültje van. Ezzel kapcsolatban Menczer Tamás külügyi államtitkár az Indexnek elmondta, a sérülteket már 6 kórházban kezelik, ebből 3 pozsonyi. Emellett a skalicai, a malackai és a nagyszombati kórházban is ápolnak sérülteket.

A 37 könnyebb sérültekkel kapcsolatban elmondta, őket egy közeli tűzoltóállomásra szállítottak, ott látták el őket, kaptak ételt és innivalót. Az orvosi segítség után a 37 emberből 23-nál további vizsgálatot javasoltak, amelyet 19-en el is fogadtak, négyen visszautasították. Ez azt jelenti, hogy 19 embert még kórházba szállítanak további vizsgálatra, 18-an pedig hazatérnek Magyarországra.

Az államtitkár elmondta, hogy az utazást szervező cég egy mentesítő járatot küldött, amely hazahozza azt a 18 embert, akiknek nincs szükségük további vizsgálatra, vagy nem fogadták el azt. A budapesti call centerbe eddig öt hívás érkezett.

Itt arra kell most gondolnunk, hogy akik nem érték el mostanáig a szerettüket, ott az illető kórházi kezelésre szorul, mert a könnyebb sérültek mind beszéltek már a hozzátartozóikkal

– mondta Menczer Tamás az Indexnek.

Hozzátette, hogy az Országos Mentőszolgálat és a rendőrség felajánlottak kontakt embereket a szlovák félnek, ezeket az elérhetőségeket a szlovák fél felé a nagykövetség továbbította. Menczer Tamás elmondta:

a buszon minden utas magyar volt, így a baleset áldozata is magyar.

A baleset körülményeivel kapcsolatban elmondta, hogy azt a szlovák rendőrség vizsgálja. „Vannak azzal kapcsolatos gondolatok, spekulációk, hogy mi történhetett, látom, hogy ilyen a sajtóban is megjelent. Én annyit tudok mondani, hogy én kétféléről hallottam, de nem tudom ezeket kommentálni, amíg a hivatalos vizsgálat le nem zárul” – fogalmazott az államtitkár.

Ugyanakkor hangsúlyozta: „a kollégáink ott vannak a baleset helyszínén, a könnyű sérültekkel és minden kórházban, amely részt vállalt a sérültek ellátásában”.

Az Országos Mentőszolgálat készen áll

Az Országos Mentőszolgálat az Index megkeresésére az alábbi közleményt küldte:

Az Országos Mentőszolgálat készen áll a szlovákiai autóbuszbaleset sérültjeinek történő segítségnyújtásra, egyeztettünk a szaktárcával, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal. Szerepvállalásunkra valószínűsíthetően nem a baleset helyszínén történő tevékenységben, hanem a magyar sérültek első ellátás után történő későbbi Magyarországra szállításában lehet szükség. A szükséges információk összegyűjtése folyik.

(Borítókép: Pozsonyi Rendőrség / Ma7)