Orbán Viktor elutazott
A Kereszténydemokrata Internacionálé végrehajtó bizottságának ülését a szlovéniai Bledben rendezik meg.
Az 1961-ben alapított szervezet a világ minden részéből összesen 80 jobboldali pártot tömörít, amelyek fontosnak tartják a keresztény, konzervatív értékek, a nemzeti gondolat képviseletét országaikban és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt. Orbán Viktor a CDI egyik alelnöke.
Orbán Viktor: A magyar konzervatív kísérlet sikeres
A miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián úgy fogalmazott,
a magyar konzervatív kísérlet azért sikeres, mert sok mérföldes távolságból, sőt látatlanul, szagról is megismerjük a marxistákat. Itt ültek a nyakunkon. Azt hirdetik, hogy az osztály fontosabb, mint a nemzet, és megelőzi a nemzethez tartozást. 26 évet éltem marxista elnyomás alatt, terjedt akkoriban egy vicc, miszerint az abszolút osztályharc az, amikor a pártház macskája elüldözi a pártház egerét.
Orbán Viktor beszédében arra is kitért, hogy Magyarország egy olyan inkubátor, ahol kikísérletezik a jövő konzervatív politikáját.
(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)