- Belföld
- demokratikus koalíció
- karácsony gergely
- budapest
- párbeszéd
- főpolgármester
- önkormányzati választások
- gréczy zsolt
DK: Karácsony Gergely elüttette magát a villamossal
További Belföld cikkek
- A MÁV igyekszik javítani járatai pontosságán
- A Media1 főszerkesztője szerint a Telex és a 444 információkat tart vissza, ha az Magyar Péternek kellemetlen
- Porig égett egy állatmenhely Gyöngyösorosziban
- Elgázolták a szabálytalan biciklist, aki a baleset után kereket oldott
- Bejelentést tett Nyitrai Zsolt, már a gyógyszertárakban is elérhető a Gondosóra
„Egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármesternek, azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal, és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék” – fogalmazott Gréczy Zsolt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője szerint Karácsony Gergely nem engedhet meg magának kritikus mondatokat a legnagyobb ellenzéki párttal szemben, amely egyben a legnagyobb fővárosi frakciót is alkotja. A DK nélkül nem lehet döntéseket hozni a fővárosban – tette hozzá Gréczy Zsolt a műsorban.
„Felborzolja a tollait, hogy egy kicsit nagyobbnak tűnjön”
Karácsony a 3-as metró átadásakor a Telexnek nyilatkozva arról beszélt, hogy meglepődne, ha a DK-nak saját főpolgármester-jelöltje lenne, mert akkor kiderülne, hogy mégsem olyan nagy párt. Hozzátette: a DK pedig nem akarja, hogy ez kiderüljön, ezért nem fog önálló jelöltet indítani. Karácsony kijelentette, hogy száz százalékig biztos abban, hogy indul a 2024-es önkormányzati választásokon a főpolgármesteri címért.
Karácsony azt is elmondta, hogy most olyan időszakban vannak az ellenzéki pártok, amikor mindenki „felborzolja a tollait, hogy kicsit nagyobbnak tűnjön”, de ősszel lesz ellenzéki megállapodás. „Mindent meg fogok tenni, hogy a DK-s polgármester-jelöltek megkapják a választók bizalmát a saját kerületükben” – mondta a főpolgármester.