244 milliárdért vette meg az állam a vitatott zuglói betonmonstrumot
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
A zuglói önkormányzat májusban még települési szerződést akart kötni a Bayer Construct projektcégével, a Zugló-Városközpont Ingatlanfejlesztő Kft.-vel amely hatalmas, nyolc épületből álló, több funkciós betonmonstrumot álmodott a Csömöri út – Rákospatak utca – Bosnyák köz – Bosnyák utca által határolt területre. Ez a momentum arra utal, hogy még a XIV. kerület vezetését sem tájékoztatták arról, hogy az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által április 6-án megvásárolta a Balázs Attila érdekeltségébe tartozó cégtől a projekt eddig megvalósult elemeit és azok területét. Az adásvételre Zugló parlamenti képviselője, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet.
A önkormányzat még 2006 nyarán adta el a telket 4 milliárd forintért a MUNDO Echo Investmentnek, hogy oda pláza és a parkolóhelyek mellett lakások, irodaépületek és közösségi funkciójú parkok épüljenek. Az akkori tervek nem valósultak meg, végül 2019-ben az önkormányzat jóváhagyásával az egészet eladták a Bayer Constructnak. Az adásvétel feltételének szabta a városvezetés, hogy a vállalt közösségi célú fejlesztéseket az új (jogutód) tulajdonosnak is meg kell valósítania.
A telek lehet, hogy ma már ötszörösét vagy akár tízszeresét is érheti a 2006-os árának, de még a rajta álló két, szerkezetkész épülettömbbel együtt is felvetődhet a 224 milliárd forintos vételár tekintetében a súlyos értékaránytalanság.
A zuglói városvezetés csak június 8-án szerzett tudomást az adásvételről, azóta folynak a tárgyalások a projektcéggel, az ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó közcélú beruházásokról. Az infrastruktúrafejlesztések például a beruházói érdekeket is szolgálták, most nem tudni, hogy mi lesz a korábbi vállalásokkal. A Civil Zugló Egyesület napokon belül beadja helyi népszavazási kezdeményezését. Ebben (három különböző kérdésében) azt kérdezik meg, támogatják-e a zuglóiak, hogy a kialakult helyzetben a kerület jelentős hitelt vegyen fel a tervezett új piac, az új önkormányzati hivatal és az új szakrendelő megvalósítására. E három önkormányzati fejlesztés kapcsolódott ugyanis a Bayer eredeti Városközpont-koncepciójához.
(Horváth Csaba polgármester a LIMA Design számára adott megbízást a hármas funkciójú épületegyüttes megtervezésére. Az óriási, hozzávetőleg 20 ezer négyzetméteres, hatszintes épületbe beletervezték az új piacot, míg az emeleteken két szárnyban az új polgármesteri hivatal és az új szakrendelő kapott volna helyett. Utóbb kiderült, hogy a LIMA Design, amely 40 millió forintot kapott a koncepcióterv elkészítéséért, a Bayer Contstruct Zrt. tulajdonában áll.)
A civil szervezet képviselője, Várnai László az MNV-s vásárlással összefüggésben intő példaként idézte fel a King's City néven elhíresült sukorói kaszinó- és szállodaprojektet, melyek az alapját egy súlyosan értékaránytalan földcsere teremtette meg. Az MNV akkori vezérigazgatóját és értékesítési igazgatóját letöltendő börtönbüntetésre ítélték hűtlen kezelés kísérlete miatt. Ha nem bukott volna ki az ügy, az államot közel 1,3 milliárdos vagyonvesztés érte volna.
A Zugló-Városközpont Projekt eladását is szakértői ingatlan értékbecslésnek kellett megelőznie, a Civil Zugló ezeket a dokumentumokat közérdekű adatokként hivatalosan is kérni fogja. A projekt első ütemében eddig a lakóház funkció két tömbje épült meg, emellett a fejlesztés egy hatalmas munkagödörrel rendelkezik a helyszínen.
A kormányhivatal által a beruházó számára kiadott, az építés második és harmadik ütemére vonatkozó építési engedély nem jogerős, jelenleg is per alatt áll,
épp az ellenérdekű felek szakértőinek bevonása zajlik. A civil szervezet azt vitatja, hogy környezetvédelmi hatástanulmány nélkül is kiadható lenne az építési engedély.
A kormányközeli cégként számon tartott Zugló-Városközpont Ingatlanfejlesztő Kft. egyelőre nem reagált az eladás hátterét firtató megkeresésünkre, de Hadházy Ákos parlamenti képviselő szerint az lehet az ok, hogy az eredeti tervekben szereplő lakásszámot jelentősen le kellett csökkenteni, másfelől a jelenlegi magas kamatok miatt meglehetősen nehézzé vált (volna) a megépített lakások értékesítése. Amint arról az Index is beszámolt, a kerület központjában zajló fejlesztéssel szemben jelentős lakossági ellenállás is érzékelhető volt. Zugló parlamenti képviselője úgy fogalmazott: most úgy szabadultak meg a problémacsomagtól, hogy "lábon értékesítették a terményt".
Erre semmilyen szüksége nem lehet az államnak addig, amíg ennél sürgetőbb beruházásokat halaszt el. A kormány azonban nem fél sem a büntetőjogi, sem a politikai következményektől.
– húzta alá a politikus. Nem hivatalos értesülés szerint az állam ide költöztetné majd a NAV irodáit vagy más kormányzati szerveket, amivel a helyi önkormányzatot hátrány érné, ugyanis így nem juthatna innen iparűzési, sem építményadó-bevételhez. Megkerestük kérdéseinkkel az MNV kommunikációs osztályát is, egyebek mellett arról érdeklődve, hogy milyen hasznosítási tervük van az ingatlanegyüttesre vonatkozóan. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.