TEK-es ellenőrzés a Fővárosi Törvényszéken, Portik Tamás 20 év börtönt kapott
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Lánccsörgések közepette érkezett meg a Fővárosi Törvényszék második emeleti termébe Portik Tamás és K. Gábor. Míg előbbi rabruhában, maszkkal eltakart arccal, addig utóbbi ingben és farmerben állt Varga Gabriella bírónő elé.
Pénteken K. Gábor utolsó szó jogán tett felszólalásával vette kezdetét a tárgyalás utolsó napja. A másodrendű vádlott hosszan érvelt ártatlansága mellett, és kérte a szabadon engedését, mert a bűnös múltja óta megváltozott, és a helyes útra tért. Portik Tamás folyamatosan az ártatlanságát ismételte a tárgyalás alatt.
A meghallgatásokat követően egy rövid szünet után Varga Gabriella ítéletet hirdetett az ügyben:
PORTIK TAMÁS BŰNÖS, AZ EMBERÖLÉSBEN FELBUJTÓKÉNT VETT RÉSZT, ÍGY HÚSZ ÉV LETÖLTENDŐVEL SÚJTOTTA.
Feltételesen a büntetés letöltésének négyötöde után szabadulhat. K. Gábort is bűnösnek találta első fokon a bíróság emberölés bűntettében, az ő esetében tizennégy év mellett döntött a bírónő. Az ítélet nem jogerős. A döntés ellen az ügyész, a vádlottak és védőik is fellebbezést nyújtottak be.
Mint megírtuk, a fővárosi főügyész korábbi közleménye szerint Portik Tamás az 1990-es évek közepétől olyan bűnbandát szervezett maga köré, amelyet ő irányított. A tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait. Gyüre József is ennek a csoportnak a tagja volt, de időközben megromlott közöttük a korábbi baráti viszony, ezért Portik Tamás megbízott két másik bandatagot, hogy öljék meg a férfit. 1999 áprilisában meg is jelentek XI. kerületi bérelt lakásánál, ahol egyikük egy hangtompítós géppisztollyal több lövéssel kivégezte. Ezután az Erzsébet hídról a vízbe dobták a fegyvert, amelyet később hajléktalanok találtak meg a Duna-parton. A sértett holttestére 1999. május 6-án leltek rá.
A Fővárosi Főügyészség Portik Tamást felbujtóként, előre kitervelten, a gyilkosságot végrehajtó K. Gábort pedig tettesként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt velük szemben a vádiratban. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság az ügyet egyesítse a Portik Tamás ellen emberölés bűntette miatt már bírósági ügyszakban folyamatban lévő másik büntetőüggyel.
A harmadik férfival, az emberölés bűnsegédjével szemben a Fővárosi Főügyészség szintén vádat emelt, de az ő ügyét együttműködésére tekintettel elkülönített eljárásban tárgyalják. Ugyanakkor őt a főügyészség egy másik ügyben elkövetett bűnpártolással is vádolja. A vád szerint egy 1998-as emberölési ügyben nem adta át a nyomozó hatóságnak a birtokában lévő bizonyítékot, hanem pénzért ajánlotta fel a gyanúsítottnak, illetve ügyvédjének.
Nem ez az egyetlen ügy, amelyben ítéletet hoznak Portikra vonatkozóan. Ősszel a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban áll bíróság elé Gyárfás Tamással együtt.