Reagált a kormány David Pressman beszédére
Mint megírtuk, az Egyesült Államok budapesti nagykövete az idei, 28. Budapest Pride Közösségi Fesztiválon mondott megnyitóbeszédet, amelyben úgy fogalmazott, hogy „nem számít, hány, kormány által gyártott, »brüsszeli« bombákról szóló plakát díszeleg a városban, a valóság az, hogy Magyarországot nem támadják külső erők, nem teszi kiszolgáltatottá a liberális vírus vagy a nyugati dekadencia, nem görnyed Soros György előtt, és nincs kiszolgáltatva a mindenható összeesküvő erőknek”.
A nagykövet ezt követően az Egyesült Államok támogatásáról biztosította a magyarokat, akik részt vesznek Magyarország történetének megírásában, és az emberi méltóság előmozdításáért küzdenek.
Mint mondta, már most tudja, mit fognak írni a szalagcímek, „amelyeket Rogán miniszter úr csapata diktál majd a holnapi újságoknak. Kétségtelenül provokációval vádolnak majd, illetve hogy nyugati bölcsességet importálok, és obszcén értékeket erőltetek, miközben beavatkozom Magyarország belügyeibe. Ez legalább annyira kiszámítható, mint amennyire unalmas”.
A nagykövet beszédét követően azonban nem maradhatott el a magyar kormány reakciója sem. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint „a nagykövet úr háborúpárti”.
A háborúpárti politikusok azért támadják Magyarországot, mert békepártiak vagyunk. Az ő érdekük az, hogy a háború elhúzódjon, és minket is bele akarnak sodorni a háborúba
– közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Magyar Nemzet megkeresésére.